ugyeszseg.hu
Belföld

Videón, ahogy agyba-főbe vernek a biztonsági őrök egy legénybúcsút tartó társaságot Siófokon

Csoportosan elkövetett garázdaság miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség azzal a három biztonsági őrrel szemben, akik ahelyett, hogy megakadályozták volna a rendbontást, maguk bántalmaztak több férfit is a siófoki Petőfi sétányon.

A legénybúcsút tartó társaság tagjai tavaly augusztusban az egyik siófoki szórakozóhelyen keveredtek szóváltásba egy másik társasággal, ezért a biztonsági őrként dolgozó 54, 25 és 21 éves őrök őket a nyakuknál fogva – úgynevezett fojtófogást alkalmazva – a sétányt határoló kordon irányába vezették, miközben egyiküket a legidősebb biztonsági őr többször is megütötte.

Ezt követően az egyik férfit az őrök olyan erővel löktek a kordonon kívülre, hogy attól a földre esett, majd ugyanezt a férfit az egyik biztonsági őr le is fejelte, amiért szóvá tette a helyszínre érkező társaival az eltúlzottan agresszív fellépését. Az indulatok végképp elszabadultak, amikor a legfiatalabb biztonsági őr az összetömörült legénybúcsús társaságot meglökte, az emiatt kialakult dulakodás során az őrök  az egyik férfit úgy megütötték és meglökték, hogy a földre esett és elvesztette az eszméletét

A helyszínre érkező járőrök előállították az őröket, míg a földön fekvő  eszméletlen férfihez mentőt hívtak a társai. A sérült férfi a bántalmazás során nyolc napon belül gyógyuló fejsérüléseket és agyrázkódást szenvedett.

Az ügyészség a legidősebb, büntetett előéletű férfira végrehajtandó, két fiatalabb társával szemben pedig felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.