Rosta Tibor / MTI
Belföld koronavírus

Müller: egy nyolc hónapos fertőzött csecsemő is szerepel az elhunytak közt

A kisbaba halálát azonban nem a koronavírus okozta, hangsúlyozta a tiszti főorvos.

Csütörtök reggel arról tájékoztatott a kormányzati portál, hogy 4 ezer 814 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 698 ezer 490 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.  Az aktív fertőzöttek száma tovább emelkedett 256 ezer 44-re, azaz még mindig nem tetőzik a járvány. Elhunyt 272 beteg, így az elhunytak száma 22 ezer 681 főre emelkedett.

Valamivel több mint 2 millió 600 ezer embernek adták be eddig az első oltást Magyarországon, ezzel már 26 százalékos az ország beoltottsága – kezdte a csütörtöki tájékoztatót Müller Cecília. Hozzátette: 1 millió 7 ezer fő már megkapta a második oltást is. Jövő hétre érkezik a Janssen első szállítmánya, ez 28 ezer 800 darab vakcina. “A védőoltások beadását a lehető legnagyobb tempóban folytatjuk.”

Az AstraZeneca és a vérrögképződés közti összefüggésről azt mondta Müller Cecília: további vizsgálódás szükséges ennek kimondásához. “Magyarországon egyelőre ilyen jelenséget nem tudtunk felfedni”- tette hozzá. Az Európai Gyógyszerügynökséget idézve azt mondta: jelenlegi tudásunk alapján az AstraZeneca vakcinájának alkalmazása lényegesen több előnnyel jár, mint annak elhagyása.

“A heti új fertőzöttek tekintetében detektáltunk egy kis biztató jelet”, mivel csökkent ez a szám az előző héthez képest. A fertőzöttek átlagéletkora ugyanakkor 46 év -tette hozzá.

A harmadik hullám platófázisát talán elérhettük, illetve a következő napokban elérhetjük. Azt nem tudjuk, hogy ez a platószakasz mennyi ideig fog tartani.

-mondta a tiszti főorvos.

Müller Cecília azt is elmondta, hogy “meg fog jelenni az elhunytak közt egy fertőzött nyolc hónapos csecsemő is, de ő nem koronavírus miatt hunyt el.” Az ő halálát egy véráramfertőzés okozta, ezt az igazságügyi orvos szakértő is megerősítette. “Igazoltuk nála is a koronavírus fertőzés tényét, ugyanakkor egyértelműen kimutatták a kórokozó baktériumot”, ami a kisbaba halálát okozta.    

Területi bontásban elmondta:

  • jelentősen csökkent a fertőzöttek aránya (az előző héten mért adatokhoz képest): Vas, Győr-Moson-Sopron megyében és Budapesten is.
  • nőtt viszont Baranyában, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala megyében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.