MTI/Czeglédi Zsolt
Belföld

Rendeletmódosítással tudták kinevezni a Magyar Államkincstár új vezetőjét

Márciusban lemondott a Magyar Államkincstár (MÁK) vezetője Mészáros József, az elnök egy rövid belső e-mailben jelentette be a távozását. A döntését nem indokolta és lemondása meglepetést okozott a MÁK dolgozói körében.

A hvg.hu arról ír, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter kedden a közösségi oldalán kész tényként közölte, hogy Bugár Csaba „került a  Magyar Államkincstár elnöki pozíciójába”, kinevezéséhez viszont módosítani kellett az erre vonatkozó kormányrendeletet.

Az „Elnökké szakirányú felsőfokú iskolai végzettséggel, legalább ötéves közigazgatási gyakorlattal és legalább ötéves vezetői tapasztalattal rendelkező magyar állampolgár nevezhető ki” mondatba ugyanis egy módosítással beszúrták, hogy „közigazgatási vagy pénzügyi” gyakorlatot várnak el. Vagyis a kinevezettnek nincs közigazgatási gyakorlata, ezért beírták, hogy a pénzügyi is jó – írja a hvg.hu. Bugár Csaba sokféle pénzügyi intézménynél dolgozott, legutóbb 2019. júniusától a tőkebefektetésekkel foglalkozó MFB Invest Zrt. vezérigazgatója volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.