Belföld koronavírus

Két pécsi családban kilenc gyerek lett félárva a koronavírus miatt

Pár nap különbséggel két pécsi családot ért tragédia. Olyan két családot, amelynek gyermekei a Köztársaság térre járnak iskolába – írja  Pécs Aktuál.

Az egyik családban egy hatgyermekes, 51 éves édesanya hunyt el, a másikban pedig az 51 éves apa, akinek egy 15 éves lánya és az iskola hatodik osztályába járó ikergyerekei voltak.

„Nem jutunk szóhoz, segítenünk kell az árván maradt gyerekeknek” – mondta Molnárné Szoldatics Katalin, a Pécsi Köztársaság Téri Általános Iskola intézményvezetője a Pécs Aktuál megkeresésére.

A hatgyerekes családról azt írják, hogy az anya egyedül nevelte a hat gyerekét, és már eddig is nehéz anyagi helyzetben voltak. A lap azt írja,a  gyerekek ahhoz kérnek segítséget, hogy elköltözhessenek egy bérlakásba onnan, ahol az anyjukkal éltek rossz körülmények között.

Az igazgatónő azt mondta, hogy a háromgyerekes családban ugyan van állása az anyának, de ők is nehéz helyzetbe kerültek a váratan haláleset miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik