MTI Fotó: Bodnár Boglárka
Belföld

Egy erdő kiirtásából tudták meg a gyulafirátótiak, hogy honvédségi gigaberuházás készül a környéken

Honvédségi gigaberuházás részleteiről tájékoztatta Veszprém-Gyulafirátót vezetőit, a település országgyűlési képviselőjét és az Élhetőbb Rátótért Egyesület elnökét Benkő Tibor honvédelmi miniszter csütörtökön a lőtér szélére tervezett új NATO-központ területén – írja a veol.hu.

A tájékoztatás azért kicsit megkésett, a helyiek ugyanis egy hatalmas erdőirtással szereztek tudomást arról, hogy Gyulafirátóttól alig néhány száz méterre egy új katonai bázis létesül. Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselőjének kezdeményezésére végül Benkő Tibor felvilágosította Porga Gyulát, Veszprém polgármesterét, Katanics Sándort településrészi önkormányzati képviselőt és Amrein Csabát, az Élhetőbb Rátótért Egyesület elnökét a fejleményekről.

Amrein Csaba a Veol-nak azt mondta, hogy egy gigaberuházás részleteiről kaptak információkat.

Egy olyan komplex objektum épül a település határától néhány száz méterre, mely akár háromezer katona befogadására is alkalmas lesz: épülnek itt egy külön vasúti rakodón és vágányon túl sátorhelyek, elhelyezési épületek, kiszolgáló blokkok, gép- és harcjárműtelephely, mosó, javítóműhely, étkezde, elsősegélynyújtó hely és sportközpont is.

Ő úgy fogalmazott, hogy egy több tízmilliárdos beruházás valósul meg, gyakorlatilag egy katonaváros épül és hiányolja, hogy ezt nem jelentették be egy sajtótájékoztató keretében.

Szerinte nem veszik figyelembe a lakosok érdekeit, miközben évtizedek óta tűrik a lőtér hatását, zajhatását, környezetkárosítását.

még olyan történetünk is van az orosz időkből, mikor a tank bement a kocsmába, nem szeretnénk hasonlókat újra átélni – fogalmazott. – Azt érezzük, nem veszik figyelembe a lakosság érdekeit.

Amrein arról is beszélt, hogy nem szeretnék, ha katonaváros lenne Rátót, de azt megtisztelőnek nevezte, hogy a honvédelmi miniszter tájékoztatta őket.

A településen élőket leginkább az aggasztja, hogy a tervezett vasútvonal nagyon közel húzódik a lakóházakhoz, ez pedig mind a vasúti forgalom, mind az ezen érkező többtonnás harcjárművek lerakodásakor hatalmas zajterhelést jelent majd számukra. Arra sem kaptak érdemi választ honvédségi érdekekre hivatkozva, készül-e lőszerraktár a központ és a település közelében, ha igen, hol.

Amrein Csaba a Veolnak azt is megjegyezte, hogy

több mint negyven évig elviseltük az oroszokat, rossz érzésem van, nem veszik figyelembe, hogy mindenkinek egy élete van. Szeretném, ha a gyerekeim is itt élnének, jó lenne, ha ez a település megmaradna élhetőnek. A legrosszabb jóslat az, hogy Rátót lesz a második „Kis-Moszkva”, az ingatlanjaink elértéktelenednek, azok a lakók maradnak majd itt, akik nem tudnak elmenekülni. Nem biztos, harminc év múlva Rátót olyan lesz, amilyennek elképzeltük vagy amilyen volt.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.