Belföld

Kilátástalansággal magyarázta tettét a haját szőkére festő kecskeméti fegyveres rabló

police.hu
police.hu

Hat és fél év fegyházra, valamint hét év közügyektől eltiltásra ítélte a Kecskeméti Járásbíróság azt a férfit, aki február 24-én délután fegyverrel rabolt ki egy kisboltot Kecskeméten, a Széchenyivárosban.

Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését a büntetőeljárás során.

G. Péter kilátástalannak érezte az életét, ezért még az év elején vásárolt magának egy gázpisztolyt és egy maszkot. A Lóverseny utcai bolt előtt felvette a maszkot, bement a kisboltba, elővette a gázpisztolyt, majd ráfogta az eladóra és az aznapi bevételt követelte. Az alkalmazott átadott neki 64 ezer 500 forintot. A rabló a zsákmányával együtt futva távozott a helyszínről, a rendőrséget az eladó férje értesítette.

A férfi a rabolt pénz javát elköltötte és a haját szőkére festette, hogy ne ismerjék fel. Két nappal később azonban a Terrorelhárítási Központ egysége egy budapesti panzióban elfogta. A rendőrök megtalálták és lefoglalták a rabláshoz használt gázpisztolyt és a maszkot is. A rablással szerzett pénzből mintegy kétezret sikerült lefoglalni. A nyomozók őrizetbe vették a rablót, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A bíróság váddal egyezően bűnösnek mondta ki a férfit, és ha év hat hónap fegyházra ítélte. Az ítélet nem jogerős, mert az elkövető és védője fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik