Belföld

57 késszúrással megölte az anyját, de nem tudja, hogy miért

24.hu
24.hu

Megöltem anyámat

– ezekkel a szavakkal tett bejelentést egy nő a segélyhívóra 2020. április 6-án este. A mogyoródi házhoz érkező rendőrök az idős asszonyon már nem tudtak segíteni, belehalt a testét borító késszúrásokba – idézi fel a bűncselekmény napját a police.hu annak apropóján, hogy az azóta is letartóztatásban lévő K. Ritával szemben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya befejezte a nyomozást, és az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Az áldozat lánya sem közvetlenül a bűncselekmény elkövetése után, sem az azóta eltelt időben nem tudott magyarázatot adni tettére, állítása szerint a mai napig nem emlékszik a részletekre. K. Rita akkor már közel húsz éve élt együtt a bűncselekményt megelőző időszakban már magatehetetlenné vált, 80 éves édesanyjával, munkahelye nem volt, megélhetésüket a szociális juttatás biztosította. A nő gyakran nézett a pohár fenekére, kijózanodva pedig képtelen volt visszaemlékezni dolgokra.

A rendőrségi közlemény szerint a tragédia napján is iszogatott, utolsó emléke, hogy ágyban fekvő anyja mellől felállva a konyhába indul főzni, a következő pedig az volt, hogy rendőrök viszik el. A történtek azóta sem rémlenek számára, tény viszont, hogy édesanyja testén 57 késszúrást számolt meg az igazságügyi orvosszakértő. A szúrások közül több létfontosságú szervet ért és nagy valószínűséggel az alkaron talált sérülések a sikertelen védekezés következményei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik