Belföld

Navracsics egyetért Schiffer Andrással, mindketten gyanakodnak, miért volt ott a kamera Szájer letartóztatásánál

Szájer Józsefet 30 éve ismerem, ez ad annyi alapot, hogy ne változzon meg a kapcsolatunk a történtek után sem. Azt mindenesetre, Schiffer Andráshoz hasonlóan én is furcsának találom, hogy forgatócsoportokkal járnak járőrözni a brüsszeli rendőrök

– mondta Navracsics Tibor volt uniós biztos a 168 Óra Keljfeljancsi című műsorának. A videóra egyébként már akkor magyarázatot adtak, amikor kijött az előzetes felvétel. A VTM belga csatorna Flikken BXL, vagyis Brüsszeli zsaruk néven forgatott adást, amelynek ez volt a második része. Fél éven keresztül kísérték a rendőröket és filmezték a munkájukat, ebből érthető módon egyedül a Szájer Józseffel kapcsolatos magyar rész lett ismert itthon.

Később egyébként a brüsszeli rendőrség szedethette le a felvételt az internetről, mert a flamand narrációban elhangzott Szájer neve, és úgy gondolták, emiatt sérülhetnek a személyes adatokhoz fűződő jogai.

Navracsics egyébként azt is elmondta, hogy nem nézte meg a műsort, mert nem érdekli az ilyesmi.

Ő egyébként a párttársai nagyrészével ellentétben nem érzi úgy, hogy Brüsszel megbukott volna vakcinalogisztika terén, hiszen az Európai Bizottságnak nincs is eszköztára arra, hogy megszabja a tagállamoknak, mivel és hogyan oltsanak.

Az EB abban teljesítsen jól, amihez ereje, hatásköre van. Például hogy hogyan lehetne a gazdasági válságból talpra állítani az egyes tagállamokat

– mondta Navracsics.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik