Belföld

Eltűnt villanyszerelők: Kettős emberöléssel vádolhatják meg É. Imrét

police.hu
police.hu

Befejezte a nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a villanyszerelők megölésével gyanúsított É. Imre ügyében. A 64 éves győri férfit előre kitervelt, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés miatt állíthatják bíróság elé.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018 március 31-én a kora reggeli órákban az egyik abdai töltőállomáshoz találkozót beszélt meg egy 55 éves mosonmagyaróvári villanyszerelővel, akit az Ikrényben található telkére csalt, ott a gyanú szerint megölte őt. A feltételezett elkövetőt a nyomozás folyamán meggyanúsították a nyomozók azzal is, hogy 2015 június 3-án a délutáni órákban szintén Ikrény térségében végzett egy váci férfival. É. Imre előzőleg erre az időpontra és helyszínre találkozót beszélt meg vele  azért, hogy megszerezzen tőle egy markológépet.

police.hu

A mosonmagyaróvári Mácsik Zoltán felesége tett bejelentést három évvel ezelőtt a rendőrségen. Az asszony elmondta, hogy a férje reggel 5 órát követően ment el otthonról kisteherautójával, azóta azonban életjelet nem adott magáról. A nő azt is elmondta, hogy a párja korábban É. Imrével beszélt meg találkozót, mivel a győri vállalkozó több ezer euróval tartozott neki.

A nyomozók először a férfi eltűnése miatt indítottak eljárást, majd a találkozó kapcsán gyűjtött adatok, és információk megerősítették, hogy az eltűnt személy bűncselekmény áldozata lett, ezért büntetőeljárásban folytatták a felkutatását.

A három éven át tartó nyomozás során a rendőrök megtalálták a vállalkozó telkén a szerelő szerszámait, az eltűnésekor viselt ruházatának egy darabját, illetve az autóját is, amelyek alátámasztották azt a feltételezést, miszerint a mosonmagyaróvári villanyszerelővel a 64 éves É. Imre végezhetett. Ráadásul a feltételezett elkövető többször ellentmondásba keveredett önmagával vallomásai során, valamint az ügyben meghallgatott tanúk által elmondottakkal is.

police.hu

A hatóság tudomására jutott információk alapján egyre inkább szorult a hurok a győri férfi körül. 2018 júliusában a megyei nyomozók megtalálták és lefoglalták, egy 2015 évben eltűnt partnerének a gépkocsiját is, amivel egy É. Imrével megbeszélt találkozóra indult útnak, majd ezt követően rokonai soha többé nem látták viszont őt.

Ekkor a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói kiterjesztették a nyomozást a váci eltűnt férfi esetére is. Az eljárás során, Ausztria területén megtalálták az általa bérelt markológépet, amit É. Imre használt a férfi eltűnését követően. A terhelő bizonyítékokra tekintettel rendőrök meggyanúsították a férfit a 2015 évben eltűnt váci lakos sérelmére előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett megölésével is.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a begyűjtött helyszíni nyomokat szakértői vizsgálatoknak vetették alá, majd a beérkezett vélemények, valamint az eddig összegyűjtött bizonyítékok alapján az ügy vizsgálatát befejezték, és az iratokat megküldték a megyei ügyészségre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik