Belföld

MOK-titkár: Mintha a közvélemény és a döntéshozók nem fognák fel a baj mértékét

MTI/Balogh Zoltán
MTI/Balogh Zoltán

A nyitásról szóló üzenetet sokan érthetik úgy, hogy valójában nincs olyan nagy baj, pedig most az lenne a megfelelő üzenet, hogy a következő néhány hetet még szánjuk rá a bezárkózásra – indokolta Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára a hvg.hu-nak adott interjújában, miért volt szükség javaslataikra a súlyosbodó járványhelyzet kezeléséhez.

Az intenzív terápiás szakorvos elmondta, azért is most tették közzé javaslataikat, mert a vírus

hirtelen és durván itt van a nyakunkon, mégis úgy érezzük, a közvélemény és a döntéshozók jelentős része mintha nem fogná fel a baj mértékét.

Ezekről a javaslatokról tárgyalt Orbán az iparkamarával
A kereskedelmi és szolgáltató szektor mielőbbi újraindítása érdekében.

Svéd szerint ráadásul a jelenlegi trendek sem azt mutatják, hogy elértük volna a platót.

Azt szerettük volna elérni, hogy még ne az újranyitás üteméről beszélgessünk, hanem arról, mit kellene tenni, hogy megússzuk a még nagyobb bajt. Jó és üdvözlendő, hogy európai szinten ennyire élen járunk átoltottságban, de ebből a kulimászból az oltások még nem húznak ki minket, arra csak később, az átoltottság jóval nagyobb mértékénél kerülhet sor

– nyilatkozta  MOK titkára, aki szerint azzal, hogy a döntéshozók már a nyitásról beszélnek, sokan arra következtethetnek, hogy valójában nincs olyan nagy baj. „Pedig most az lenne a megfelelő üzenet, hogy a következő néhány hetet még szánjuk rá a bezárkózásra, hogy az eddiginek értelme legyen” – tette hozzá Svéd, aki megjegyzi, hogy a nyitás most még rettenetesen veszélyes lenne.

A szakorvos a hvg.hu-nak arról is beszélt, hogy

most egy ideig muszáj lenne felelősségteljes állampolgárként viselkednünk, és tényleg nem körbejárni a rokonságot húsvétkor, meglocsolni minden nőismerőst. Nem tudunk semmi jobbat, ez az, ami használhat.

Svéd szerint abban az esetben, ha nem tartjuk be a szabályokat eljuthatunk oda, hogy Európában már nem Bergamo, hanem valamelyik magyar nagyváros lesz az elrettentő példa, ha azt kell leírni, mekkora tragédiát tud okozni a Covid.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik