Belföld koronavírus

Rejtélyes adatbázis alapján, Fidesz-irodákból buzdítanak telefonon oltásra

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

„A Fidesz I. kerületi irodából hívtak, hogy regisztráljak a vakcinainfó oldalon az oltásra. Ez önmagában rendben van, de azt azért megkérdeztem, hogy honnan tudják a telefonszámomat. A hívó (T. G. volt önkormányzati képviselő, 4. körzet) azt mondta, hogy valamilyen aláíróíven hozzájárultam a kapcsolattartáshoz, megvan neki a nevem, címem telefonszámom” – osztotta meg élményeit néhány napja a Facebookon Váradi László, V. Naszályi Márta, I. kerületi párbeszédes polgármester férje.

Váradi László azt mondta a 24.hu-nak telefonon, több ismerőse is jelezte, hogy velük is hasonló történt az elmúlt napokban, és hozzánk is jutottak el ilyen információk. Beszéltünk több budapesti és vidéki városban élővel is, akik azt mesélték: vagy egy helyi Fidesz-irodából, vagy a kormánypárti vezetésű önkormányzatból kaptak a napokban telefont, hogy regisztráljanak oltásra.

Az oltásra buzdításban nincs semmi törvénytelen, az viszont már adatvédelmi szempontból aggályos lehet, hogy honnan tudhatják a Fidesznél olyanok elérhetőségeit, akik korábban állításuk szerint sehol nem adták azt meg, vagy legalábbis abba nem egyeztek bele, hogy a párt tartsa velük a kapcsolatot a megadott elérhetőségeken. Váradi Lászlónak elmondása szerint el is ismerte az őt felhívó fideszes volt önkormányzati képviselő, nem valószínű, hogy az ellenzéki polgármester férje beleegyezett volna, hogy keressék, ezért felajánlotta neki, hogy „lehúzza a listáról”.

A rejtélyes adatbázis mindenesetre nincs összefésülve a regisztrációra szolgáló vakcinainfo.gov.hu oldal adatbázisával, mert olyanokat is hívtak, akik már megkapták az oltást, vagy már rég regisztráltak, és olyanokat is, akik nem regisztráltak, és nem is akarnak oltást.

A XIII. kerületből azt jelezték, hogy egy különösen lelkes pártalkalmazott arra is ösztökéli a felhívottakat – két ilyen emberrel is beszéltünk –, hogy ha már regisztráltak, érdemes a háziorvosukat is megkeresniük, hogy nagyon szeretnének oltást kapni, mert sokan visszautasítják a kínai vakcinát, és így gyorsabban sorra kerülhetnek.

Mivel a jelek szerint országos méretű akcióról lehet szó, megkerestük a Fidesz sajtóosztályát, érkezett-e központi utasítás az alapszervezetekhez arról, hogy hívogatni kell az embereket. Azt is megkérdeztük, milyen adatbázis alapján buzdítják az embereket az oltásra, és hogyan fordulhat elő, hogy olyanok adataival is rendelkeznek a pártirodák, akik korábban nem járultak hozzá az adataik kezeléséhez.

A párt sajtóosztályától kérdéseinkre egy kétmondatos reakciót kaptunk:

A járvány legyőzése csak az oltással lehetséges. A Fidesz ezért telefonon is arra biztat mindenkit – aki hozzájárult a kapcsolattartáshoz –, hogy regisztráljon és oltakozzon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik