Belföld koronavírus

Meghalt a Honvédkórház COVID-osztályán sebészollóval megszurkált tanár

Reggel elhunyt a tanárnő, akit egy őrjöngő kínai férfi szurkált össze a Honvédkórház egyik covid-osztályán – írta meg a Blikk. A lap korábbi információi szerint az áldozatot eddig gépek tartották életben, a szúrások a nő szemét és agyát is érintették.  A kínai állampolgárságú feltételezett elkövető drogfüggő lehetett és az elvonási tünetei miatt támadhatott az 54 éves betegtársára.

A Fővárosi Főügyészség lapunk megkeresésére korábban annyit közölt, hogy férfi nem tett részletes vallomást, és csupán annyit mondott, hogy nem emlékszik a történtekre. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés miatt letartóztatta a minősített emberölési kísérlettel gyanúsított kínai férfit.

Kapcsolódó
Nem emlékszik tettére a koronavírusos kínai, aki arcon szúrt egy altatásban lévő nőt a COVID-osztályon, letartóztatták
Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe megy a beteget ollóval arcon szúró férfi.

Mint ismert, a 37 éves férfi szombat délután egy sebészollóval arcon és mellkason szúrt egy altatásban, és lélegeztetőgépen lévő másik beteget az egyik VI. kerületi budapesti kórház intenzív Covid-osztályán. A nő súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A támadó az őt megfékező ápolókat és biztonsági őrt is megpróbálta megszúrni, az utóbbit sikerült is. A letartóztatott férfit Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe vitték megfigyelésre.

Ha bebizonyosodik a bűnössége, és kiderül, hogy beszámítható volt a bűncselekmény elkövetésekor, akkor 10-től 20 évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik