Belföld koronavírus

Kásler kezdeményezte a vérrögoldó kezelést a kiemelt Covid-ellátó központokban

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Kásler Miklós kezdeményezte a vérrögoldó kezelést a kiemelt COVID ellátó Centrumokban – mondta a Facebookra feltöltött videójában az EMMI minisztere, aki ismertette: a COVID-19 megbetegedés okozta halálozás egyik oka a vér fokozott alvadékonysága. Kásler szerint az adatok azt is igazolják, hogy az érelzáródást okozó vérrögök feloldása, az ún. fibrinolízis képessége csökken a szervezetben és a folyamat játszódik le a halált vagy súlyos szövődményeket okozó tüdőembóliák nagy részében is – tette hozzá.

A tárcavezető úgy fogalmazott: orvosaink a világon az elsők között – már a járvány első hullámában –, sikeresen kezdték meg a véralvadásgátló készítmények, különböző heparin származékok alkalmazását a vérrögképződés megelőzésére, illetve kivédésére. Kásler Miklós azt is mondta, ettől a kezeléstől azt várják, hogy a lélegeztetett betegek halálozása csökkenjen, a COVID fertőzés utáni keringési és légzési elégtelenséget pedig elkerüljék.

A Napi.hu pénteki cikke szerint azonban több orvos is szakmaiatlannak tartja az utasítást, mely szerintük a pontatlan megfogalmazás miatt ebben a formában veszélyes is lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik