Belföld koronavírus

Minél több a beoltott, annál kisebb az esélye, hogy újabb mutánsok keletkeznek

Balázs Attila / MTI
Balázs Attila / MTI

Minél többen oltatják be magukat, annál kisebb az esélye, hogy újabb koronavírus-mutánsok keletkezzenek, mondta Rusvai Miklós víruskutató az M1-en vasárnap reggel. Az MTI tudósítása szerint hozzátette, fenntartás nélkül kell alkalmazni a keleti vakcinákat, mert csak így lehet megfékezni a járvány harmadik hullámát.

Kapcsolódó
Orbán Viktort beoltották a kínai vakcinával
A miniszterelnök vasárnap délelőtt kapta meg a koronavírus elleni védőoltást.

Kifejtette, hogy nem sokkal ezelőtt még a koronavírus-járvány második hulláma leszálló ágban volt Magyarországon, az új mutánsok terjedése okozta a mostani, újabb felszálló szakaszt. Erős figyelemmel kell ezért kísérni a szennyvízadatokat, mert azok alapján előre megbecsülhető, hogy a következő hetekben milyen tendenciára lehet számítani, hangsúlyozta.

Rusvai Miklós azt mondta: a koronavírusnak számos mutánsa van, de ezek közül csak néhány „tett szert hírnévre”, és azokra kell figyelni, amelyeknél a vírus terjedőképessége változik, mint a brit mutáció esetén, vagy amelyeknél, mint a dél-afrikai variánsnál, a vírus tüskefehérjéje módosul, mert ez befolyásolja a védőoltások hatékonyságát. A dél-afrikai mutánsnál csak kismértékű eltérést mutattak ki, így a jelenlegi vakcinák az ellen is védenek.

A szakember felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a vakcina a fertőzéstől nem véd, de megelőzi a súlyos tüneteket vagy a betegség halálos kimenetelét.

Példaként említette, hogy egy németországi idősotthonban több tucat beoltott lakó kapta meg a fertőzést, de egyikük sem halt meg, pedig voltak köztük súlyos társbetegségük miatt is veszélyeztetettek.

Rusvai Miklós emlékeztetett rá, hogy a világban vakcinahiány van, és megjegyezte, hogy a kínai és az orosz vakcinát számos, köztük gazdag, országban használják. Széles körben alkalmazták azokat idősökön, várandósokon is minden szövődmény nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik