Belföld

Ó. Bence elismerte, hogy az SZFE-s maszk miatt rántott kést a 151-es buszon egy nőre

Késsel sebesítette meg egy SZFE-maszkos nő arcát a 151-es buszon Ó. Bence csütörtökön. A férfi a támadás után elfutott, de a rendőrök néhány órán belül elfogták.

Információnk szerint ténybeli beismerő vallomást tett a kihallgatása során, elismerte, hogy a maszkon látható SZFE-s felirat miatt rántott kést a nőre a csepeli buszon. 

A Fővárosi Főügyészség a 24.hu-nak küldött közleményében azt írta, hogy indítványozták a férfi letartóztatását.

Az ügyészség közleményében az is szerepel, hogy a gyanúsított büntetett előéletű, valamint már követett el egy aláírásgyűjtés helyszínén a jelen ügyhöz hasonló bűncselekményt (garázdaságot), ami miatt vele szemben a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség 2019 nyarán vádat emelt, indítványozva, hogy a bíróság ítélje végrehajtandó börtönbüntetésre. Az első fokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság 2020 novemberében hozott ítéletet, és az ügyészi indítvánnyal szemben pénzbüntetésre és közérdekű munka büntetésre ítélte a férfit. A vádat képviselő ügyész már akkor fellebbezett súlyosabb, végrehajtandó börtönbüntetés kiszabása érdekében, a másodfokú eljárás folyamatban van.

A Telex arról ír, hogy a férfi Torzsa Sándorra, az MSZP ifjúsági szervezetének politikusára támadt rá 2019. április 18-án, amikor az MSZP aláírásgyűjtő aktivistáinak ment neki a Móricz Zsigmond körtéren. Torzsa korábban úgy nyilatkozott a támadásról, hogy a férfi az egyik szocialista „kolléganőt elkezdte lelocsolni a palackban lévő piros löttyel”, majd hozzávágta a palackot, miközben hangosan szidta az MSZP-t. Torzsa ekkor lépett oda megvédeni a társát, mire a férfi nekitámadott:

nekem esett, levitt a földre, a kezembe harapott. Ezután eldurvult a dolog: a kabátomat a fejemre tekerte, azzal fojtogatott.

A Telex információi szerint előzőleg nem csak az SZFE-maszkos nőt és egy politikust, de egy újságírót is megtámadott Ó. Bence. Az egyik hírportálnak dolgozó korábbi újságíró a Corvin-negyednél tudósított az országgyűlési választásról, amikor észrevette, hogy valaki letépkedi a választási plakátokat a megállóban.

A telefonjával készített fotókat, hogy azokat beküldje a szerkesztőségnek, de Ó. Bence észrevette.

Akkor jött oda hozzám és megpróbálta kicsavarni a kezemből a telefont, aztán bekapta a bal hüvelykujjamat és hosszan ráharapott. Csak azután engedett el, hogy mondtam, kitörlöm a képeket

– nyilatkozta. A támadó felszállt a férfi után a 4-es 6-os villamosra, követte, szidni és köpködni kezdte. Miután azzal fenyegette meg, hogy „hazáig követi és megöli”, az újságíró vészjelzővel megállította a villamost, de mire a rendőrök és mentők kiértek a Mester utcai megállóba, Ó. Bence elfutott.

A rendőrök megkérdezték az újságírót, hogy szeretne-e magánindítványt tenni, de azt is elmondták, hogy plakátrongálás miatt mindenképpen keresni fogják, így nem élt ezzel a lehetőséggel. Bár a mentők szerint csak nyolc napon beüli sérülést szenvedett, a volt újságíró még hetekig járt kötözéscserére, sebtisztításra és a körme is leesett. A férfi úgy tudja, a rendőrök végül nem keresték a támadóját.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.