Belföld

Utoljára a nyolcvanas években házasodtak ennyien, de a karanténbaba-boom elmaradt

1986 óta nem kötöttek annyian házasságot, mint tavaly, írja a Hvg.hu. Azt viszont nem tudni, mekkora szerepe van ebben a házaspároknak szánt támogatások miatt „lepapírozott” kapcsolatoknak

Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Intézetének demográfusa azt mondta lapnak, hogy a házasodási kedv megnőzz, de a karanténbaba-boom elmaradt. Szerinte az előzetes adatokból az látszik, hogy

a koronavírus-járvány kitörése és az ezt követő korlátozások tavaszi bevezetése után kilenc–tíz hónappal kevesebb gyerek születik, mint korábban. 2020 decemberében 7,9 százalékkal kevesebb újszülöttet regisztráltak, mint egy évvel ezelőtt.

Kapitány szerint bár a termékenységi arányszám tavaly 25 éves csúcson volt, ami szerint, ha az adott év termékenységi adatai állandósulnának, akkor egy nő az élete folyamán átlagosan 1,55 gyereket vállalna, még mindig el vagyunk maradva a kormány által vágyott 2–2,1-es arányszámtól. Ráadásul a járvánnyal együtt járó gazdasági válság nincs jó hatással a gyerekvállalásra, és hiába a bőkezű családtámogatások, egy krízis mindig rosszat tesz a termékenységnek.

A lap szerint a legideálisabb esetben is 2-3 év múlva jöhetnének az „elmaradt gyerekek”, de bele kell kalkulálni, hogy a járvány miatt tavaly elhalasztott egészségügyi ellátások is negatív irányba befolyásolták a családtervezést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik