Belföld

Hat helyett tíz író életműve lehet kötelező tétel az új magyarérettségin

MTI/Varga György
MTI/Varga György

Megváltoznak az érettségi vizsgakövetelményei 2023-tól, a magyarérettségi követelményeit már kidolgozták, és jelenleg egyeztetésre, véleményezésre küldték néhány szervezetnek – írta korábban a Népszava. A Telex viszont már a részletes vizsgakövetelményekről számol be. A cikkből kiderül, hogy a szóbeli érettséginél

az eddigi hat helyett tíz szerzőt tennének – minden magyar középiskolában – kötelező tétellé.

Most Petőfi, Arany, Ady, Babits, Kosztolányi és József Attila kötelező. Új lehet ebben a csoportban Jókai, Mikszáth, Vörösmarty és Herczeg Ferenc. A Telex szerint a legmeglepőbb talán Herczeg Ferenc, aki a Horthy-korszak egyik legnépszerűbb írója volt. A Magyartanárok Egyesülete szerint az, hogy beemelték az érettségibe, ideológiai gesztus. A Magyartanárok Egyesülete egyébként nem kapta meg a tervezetet, a szervezet tagjai csak nem hivatalos úton nézhettek bele a dokumentumba.

Az egyesület elnöke, Arató László szerint az ebben lévő érettségi vizsgakövetelmények egyértelműen a tavaly elfogadott, heves szakmai vitákat kiváltó új Nemzeti alaptanterv (NAT) bebetonozását jelentik. Arató László megjegyzi, nem az a fő probléma, hogy a újonnan bekerülő szerzők ne lennének jó írók, hanem, hogy már a hat életmű is túlságosan nagy anyag megtanítására kényszerítette a tanárokat.

A Telex már korábban írt az új magyarérettségi írásbeli részéről, akkor Arató László annak a félelmének adott hangot, hogy az újfajta számonkérés a magolás érettségije lesz, háttérbe szorulnak a modern kompetenciafejlesztés elvei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik