Belföld

„Hűségesebbek és jobban szeretnek, mint a korban hozzám illő nők” – védekezett a kiskamaszokat megrontó férfi

Négy év börtönre, és négy év közügyektől eltiltásra ítélte a Monori Járásbíróság azt a férfit, aki tinédzser fiúnak hazudta magát, hogy becserkéssze a kiskamasz lányokat az interneten. A férfi beismerte a bűnösségét, a tettét pedig azzal indokolta, hogy szerinte a fiatalabb lányok hűségesebbek és jobban szeretnek, mint a korban hozzá illő nők.

A nyíregyházi származású férfi internetes alkalmazások segítségével ismerkedett meg 2017 és 2020 májusa között a tizennégy év alatti lányokkal. Az egyik kiskorúnak azt állította, hogy 17 éves, majd internetes levelezéseik során arra kérte a kislányt, hogy küldjön magáról meztelen fotókat, videóhívásiak alkalmával pedig végezzen szexuális cselekményt.

Később, miután a férfi féltékeny lett a kislányra többször megfenyegette, hogy ha nem teszi azt, amit mond neki, akkor felteszi a meztelen képeit az internetre vagy megveri a barátait. Személyen 2018 októberében találkoztak először. Ekkor a férfi egy alkalommal szexuális aktusra kényszerítette a lányt. Ugyanezt a következő három hónapban többször is megtette, a kislány pedig nem mert ellenkezni, mert a férfi öngyilkossággal fenyegetőzött.

Jó két évvel ezelőtt egy sétájuk során férfi észrevette, hogy a kislány letiltotta őt az egyik internetes profiljához való hozzáférésről. Amikor a férfi ezt szóvá tette, a kiskorú megtagadta a tiltás feloldását. Ekkor a férfi bántalmazta a kislányt, aki telefonon kért segítséget a szüleitől. Ekkor a férfi elmenekült a helyszínről.

Az eset következtében a lány nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Tavaly áprilisban a férfi ismét az interneten ismerkedett meg egy kiskorúval, akinek azt mondta, hogy még csak 18 éves. A kislány édesanyjának tiltása ellenére is rendszeres volt köztük az online kommunikáció. Tavaly májusban a férfi szobát bérelt egy panzióban, ahol szexuális kapcsolatot létesített  a kislánnyal.  A kiskorú egy alkalommal azt kérte az anyjától, hogy hadd aludjon az egyik barátnőjénél, az asszony azonban rájött, hogy a férfival van a lánya, ezért érte ment és végleg eltiltotta a férfitól.

Mindemellett a férfi terhére róható, hogy 2019 őszétől egy internetes alkalmazás segítségével, különböző felhasználónevekkel és fiókokkal, több alkalommal, célzottan 14 év alatti lány felhasználókkal vette fel a kapcsolatot, hogy nemi vágyainak kielégítése céljából beszélgetést kezdeményezzen velük, továbbá képfelvételt küldött nekik.

A Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatása szerint a bíróság 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélésben, 1 rendbeli szexuális visszaélésben, 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett gyermekpornográfia bűntettében, és más bűncselekményekben is bűnösnek találta a férfit. A négy év börtönre ítélt férfi, és védője enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik