Belföld

Megszavazták a veszélyhelyzet meghosszabbítását a Parlamentben

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Hétfő délután 133 igennel, 55 nem ellenében és egy tartózkodással megszavazták a veszélyhelyzet meghosszabbítását a Parlamentben. Novemberben még az ellenzék is támogatta a rendkívüli jogrend bevezetését, annak meghosszabbítására azonban most nemet mondtak.

Az Országgyűlés ezzel újra felhatalmazta a kormányt, hogy a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggésben hozott kormányrendeletek hatályát a most megszavazott törvény hatályvesztéséig – a kihirdetést követő 90. napig – meghosszabbítsa.

A parlament ugyanakkor ennél korábban is visszavonhatja felhatalmazást.

A megerősítéssel kapcsolatban az előterjesztés indoklása azt hangsúlyozza: az Országgyűlés politikailag elismeri a járvány megakadályozására tett eddigi kormányzati lépéseket.

  • A parlament külön jóváhagyta azt a kormánydöntést, amellyel a tavaly november elején kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt kiadott egyes kormányrendeleteket a 2021. február 7-én hatályos szövegükkel újból hatályba léptették.
  •  A hétfőn elfogadott jogszabály rendezi az időközi választások és népszavazások kérdését is, kimondva, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követő napig időközi választás és népszavazás nem tűzhető ki, a már kitűzöttek pedig elmaradnak. A ki nem tűzött és az elmaradt választásokat, népszavazásokat a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül kell kitűzni.

A Demokratikus Koalíció módosító indítványát a fideszes többség leszavazta, így nem került be a törvénybe, hogy a koronavírus elleni vakcinák között szabadon lehessen választani. A DK a szavazás előtt így indokolta miért nem szavazza meg a vészhelyzet meghosszabbítását: „felháborító, hogy amikor Orbánéknak lehetőségük lett volna cselekedni, ők a hatalmukat arra használták, hogy saját oligarcháik és strómanjaik zsebét tömjék ki a védekezésre szánt pénzből, átírják az alaptörvény és a választási törvényt, és közben soha nem látott mértékben megsarcolják az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat.” Hasonlóképpen a többi ellenzéki párt úgy ítélte meg, hogy a kormány visszaélt a novemberben kapott felhatalmazással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik