Belföld

23 milliárd forintot szabálytalankodtunk össze tavaly az utakon

Neményi Márton / 24.hu
Neményi Márton / 24.hu
2020-ban a közúti gyorshajtások száma 10 százalékkal, az ilyen címen kirótt bírságok összege pedig 2,2 milliárd forinttal csökkent, ám a kép nem feltétlenül pozitív. Jó hír viszont, hogy a korábbiaknál sokkal megbízhatóbban működött a VÉDA-rendszer. A vezess.hu cikke.

Jól tudjuk, hogy hazánkban messze a gyorshajtás termeli a legnagyobb közlekedési bírságbevételt, így a tény maga nem, csak az volt a kérdés, milyen irányban történt változás 2020-ban. Ahogy korábban, úgy a Vezess idén is kikérte a rendőrségtől az előző évben az objektív felelősség kategóriájába sorolható jogsértések, valamint a sebességtúllépés miatt kiszabott közigazgatási bírságokra vonatkozó adatokat.

Ahogy 2018, majd utóbb 2019 negatív rekordot jelentett ebben a tekintetben, 2020-ban már csökkenésről tudott beszámolni az ORFK: tavaly tizedével, egész pontosan 69 317-tel kevesebb, összesen 618 184 bírságot postáztak ki.

Az alábbi táblázatból jól látszik, hogy tavaly nagyjából a 2018-as szintre tértünk vissza.

Év Bírságszám/év Bírságszám/nap
2020 618 184 1689
2019 687 501 1883
2018 623 142 1732
Év Bírságösszeg forintban/év Bírságösszeg forintban/nap
2020 21 415 600 000 58 512 568
2019 23 619 520 000 64 711 013
2018 21 172 165 000 58 005 931

 

Az összegszerűség is a 2018-ashoz hasonlítható: 2020-ban 21 415 600 000 forint értékben írtak csekkeket a gyorshajtóknak, ez a megelőző évhez képest 2,2 milliárd forintos, azaz 9,3 százalékos csökkenés.

Naponta bő 58 millió forintot „száguldoztak össze” a magyar utakon tavaly, az átlagos bírságösszeg 34 643 forint volt, azaz a túlnyomó többség megállt a minimális tételnél.

A járvány miatt alacsonyabbak a számok?

Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy a csökkenés nem pusztán a koronavírus-járvány miatt mérséklődött forgalomból fakad-e, de úgy tűnik, hogy nem erről van szó. A rendőrség – elsősorban a 2020-as baleseti adatok elemzéséhez használt, de számunkra is releváns – adatai alapján a közúti forgalom a gyorshajtásoknál kisebb mértékben csökkent. Az ORFK-OBB épp a VÉDA-rendszer áthaladási számaira támaszkodva 2019 és 2020 első 11 hónapját összevetve átlagosan 5 százalékos forgalomcsökkenést számított.

Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a rendelkezésre álló számok alapján – hangsúlyozottan csak saját, közelítő számításunkkal – a forgalom és a gyorshajtások aránya a két év között elhanyagolható, ezrelékes mértékben csökkent csupán.

Az ORFK-t is kértük, hogy értékeljék a számunkra kiadott gyorshajtási adatokat, de erre csak az előző évekből már ismerős válasz érkezett:

A rendőrség folyamatosan elemzi a közlekedésbiztonsági helyzetet, és értékeli az intézkedések tapasztalatait. A megállapításainkat a prevenciós munka során és az intézkedések tervezésében használjuk fel.

Toronymagasan vezet a gyorshajtás

Rákérdeztünk a gyorshajtás utáni legjellemzőbb közlekedési kihágásokra is. Az ORFK adatai szerint 2020-ban a biztonsági öv használatára, a járművezető szervezetében a szeszes ital fogyasztásából származó alkohol tilalmára („ittas vezetés”), valamint a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire vonatkozó egyes előírások megsértése miatt szabott ki még nagyobb számban közigazgatási bírságokat a rendőrség, de a fentebb tárgyalt összeghez képest elenyésző értékben: ezek összesen 1 191 163 000 forintot tettek ki.

Minden egyéb kihágás együtt további 642,6 millió forintot „ért”, így a rendőrség 2020-ban közlekedési szabályszegések miatt összesen 23 249 383 000 forint közigazgatási bírságot szabott ki, írta a Vezessnek az ORFK.

200 feletti meghibásodás, de így is remekel a VÉDA

Ami a VÉDA-rendszer működését és megbízhatóságát illeti, javulás látható, mert míg a megelőző években évi több száz alkalommal szorult javításra a komplex közlekedési ellenőrző pontok (KKEP) hálózata, 2020 figyelemreméltó, 42 százalékos csökkenést hozott a 2019-es 376 esethez képest, tavaly „csak” 220 javításra volt szükség.

„Az Országos Rendőr-főkapitányság által bejelentett – a fix és változtatható helyű KKEP esetében – 220 esetben végzett javítást a kivitelező/javításokat végző cég. A 220 darabos esetszám magában foglalja a VÉDA-rendszer részét képező 365 sávot és az azokon 0–24 órában működő mintegy 3000 darab aktív eszközt, és az azokon futó szoftver elemeket is” – közölte nekünk küldött válaszában az ORFK.

Kiemelték, hogy a 220 darabos esetszám sem feltétlenül jelentette az érintett KKEP-k teljes kiesését, a meghibásodások jellegétől függően az eszköz akár tovább is működhetett.

A javítások a fix telepítésű KKEP-ek esetében jellemzően kategorizálólézer-, ipariszámítógép-, szünetmentes tápegység- és kamerahibából eredtek, míg a változtatható helyű KKEP-k esetében tápcsatlakozó javítás, szoftver-újratelepítés, érintőképernyő-kalibrálás, belső és külső akkumulátor meghibásodása és javítása volt jellemző. (A 220-as javítási esetszámba ugyanakkor nem számítanak bele a rendszer üzemeltetésével kapcsolatos tevékenységek, mint a szoftverfrissítések, a megelőző karbantartás és az ellenőrző vizsgálatok).

2020-ban a meghibásodásából adódó leghosszabb javítási idő 10 nap volt, az érintett készüléknél a kategorizáló lézer javítása érdekében helyszíni kiszállásra volt szükség, a forgalomterelést és a szükséges engedélyt a területileg illetékes közútkezelő biztosította.

A KKEP fix készülékei a 2020-as évben 99 százalék feletti rendelkezésre állást biztosítottak, ami az ORFK szerint

egy olyan automatizált, detektáló rendszer esetében, mint a VÉDA, a rendelkezésre állás időtartama és a meghibásodások száma megfelelt a hasonló elven működő, több résztvevős rendszerek üzemeltetésében tapasztaltaknak.

Adófizetői szempontból jó hír a meghibásodások számának jelentős csökkenése, hiszen a mobil eszközök kivitelezői garanciája 2018. augusztus 3-án, a fix telepítésűeké 2018. december 10-én járt le, így azóta közpénzből fedezik a javításokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik