Belföld

Inotai András: Orbán útja zsákutca, de az ellenzéknek csapda is

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu
A közgazdász csak virtuális kormányzást, pénzszórást lát. Intő példának tartja, hogy a Fidesz kétszer is úgy került hatalomra, hogy learatta mások munkájának gyümölcsét.

Az elmúlt egy évben kiderült, valódi válsággal képtelen megbirkózni az Orbán-kormány, és igazság szerint egy évtized páratlanul nyugodt nemzetközi politikai és gazdasági környezetében kormányozni sem volt képes.

Ezt mondja Inotai András professzor emeritus a Népszavának.  Szerinte a kormány hatalmát egy virtuális valóságra alapozza,  Orbán Viktor akkor is sikerről beszél, amikor minden nemzetközi összehasonlítás a demokrácia, a gazdaság és a társadalom helyzetének látványos romlását mutatja.

A magyar gazdaság és a társadalom nem áll egykönnyen talpra a járványügyi korlátozások enyhítése után sem, Nyugat-Európával ellentétben ugyanis az Orbán-kormány valódi támogatást nem adott a túléléshez a munkavállalóknak és a munkáltatóknak.

Magyarországon legfeljebb szavakban kaptak »segítséget« a bajba jutott dolgozók, kis- és közepes vállalkozók.  (…) Egy szűk kört leszámítva senki nem tudja, hogyan használta föl a kormány az euró százmilliókat, de biztos, hogy minden kormányzati propaganda ellenére nem a társadalmi kohézió erősítésére, munkahelyek, a magyar vállalatok megsegítésére költötték.

Az MTA doktora úgy véli, fontos dolgok – oktatás, egészségügy, környezetvédelem – támogatása helyett a kormány a járvány ürügyén is csak oligarchiáit erősítette tovább. Drámaian nőtt a költségvetési hiány, az államadósság, de a felelőtlen pénzszórás,  „aminek semmi köze a járványügyi intézkedésekhez” a legnagyobb baj – teszi hozzá. Az interjúban előkerül a versenyképesség, az infláció, a „modernizációs deficit” és az, hogy a gazdasági bajokat még tetézik is a társadalmi gondok: a megosztottság, a szolidaritás és a jövőkép hiánya, a Fidesz által túszul ejtett közigazgatás.

Inotai András szerint ez a politika zsákutca, de ilyen körülmények között jövőre

az ellenzék, ha meg is nyerné a választásokat, az új kormány akár néhány hónap alatt megbukhat. Utána pedig a mostaninál is erősebben bebetonozhatná magát Orbán Viktor a hatalomba. Erre az egyesült ellenzéknek haladéktalanul fel kellene készülnie.

Intő példának tartja, hogy Orbán Viktor kétszer is úgy került hatalomra, hogy learatta mások (Bokros Lajos és Bajnai Gordon) munkájának gyümölcsét. Szerinte az ellenzéknek azért kell már most azon dolgoznia, hogy 2022-ben kétharmados győzelmet arasson. Ehhez a NER bázisát jelentő 2-3 milliós vidéki lakosság egy részét is rá kellene ébreszteni, hogy ők a legnagyobb vesztesei az elmúlt évtizednek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik