Belföld

Illegálisan épített utat Érden a Mészáros-cég, 90 napon belül el kell tüntetnie

A Fejér-B. Á. L. Zrt. és alvállalkozója két jogszabályt is megsértett Érden.

Építési engedély nélkül végzett útépítési tevékenység és engedély nélkül végzett út forgalomba helyezési tevékenység miatt marasztalta el a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala a Fejér-B. Á. L. Zrt.-t és a Kontimer Kft.-t – derül ki abból a határozatból, amelyet Tetlák Örs, Érd alpolgármestere juttatott el a 24.hu-hoz.

Még novemberben számoltunk be arról, hogy a politikus ismeretlen tettes ellen feljelentést tett egy olyan út miatt, amely magánterületeken, illetve Natura 2000-es besorolás alá eső természetvédelmi területen halad át, és amelynek megépítésére nem volt engedély. A Mészáros Lőrinc gyerekeinek tulajdonában álló Fejér-B. Á. L. Zrt. még 2019 februárjában kötött szerződést az érdi önkormányzattal a Fenyves-Parkváros köznevelési centrum felépítésére és a feljelentés szerint az építkezés során keletkezett, hulladéknak minősülő építési és bontási törmeléket használták fel az ideiglenes út megépítéséhez ahelyett, hogy azt a szabályoknak megfelelően hulladék-lerakó helyre vitték volna. Az út az Érd-Tétényi fennsík alatt vezet az építkezés területétől Sóskút felé.

Miután a 2019. októberi választás után lecserélődött a város vezetése, az új önkormányzat 2020 tavaszán megkereste a Fejér-B. Á. L. Zrt.-t az útszakasszal kapcsolatban. A projektvezetőtől azt a választ kapták, hogy a földmunkák kezdetekor sokan panaszkodtak a földet elszállító teherautók zaj- és porterhelése miatt, ezért az alvállalkozó, a Kontimer Kft. – mivel a földet a sóskúti lerakóba szállította – jobbnak látta, ha a Fenyvesnek nevezett területen keresztül közlekedik.

Korábban a témában
Illegális útépítés miatt tett feljelentést az érdi önkormányzat
A városban a Fejér-B. Á. L. Zrt. és egy helyi vállalkozó új iskolát épít, ám az önkormányzat szerint az ott keletkezett törmelékből, részben természetvédelmi területen, illegális út is készült, engedély nélkül, az előző polgármester szóbeli beleegyezésével.

A meglévő földút azonban nem volt erre alkalmas, ezért a Kontimer a projektvezető levele szerint megállapodott az előző érdi polgármesterrrel, T. Mészáros Andrással, illetve König Ferenc sóskúti polgármesterrel, hogy a földút melletti illegális hulladékot elszállítja, és az iskolánál kitermelt köves földből utat készít. Erre utaló írásos dokumentumot azonban nem találtak az érdi önkormányzatnál, és annak sem volt hivatalos nyoma, hogy a lakók panaszkodtak volna, sőt, az ingatlantulajdonosok pont az út megépítése miatt készültek perre menni.

A hatóság szakemberei szerint a Kontimer Kft. és a Fejér-B.Á.L. Zrt hatósághoz eljuttatott nyilatkozataikban valótlanul állították, hogy egy kivételével az érintett érdi és sóskúti ingatlanokon csupán meglévő út felújítását végezték volna. Azt is megállapították, hogy az európai jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű, Natura 2000-es területeken a környezetvédelmi hatóság bármiféle hozzájárulása nélkül avatkoztak be.

A járási hivatal Fejér-B.Á.L. Zrt és a Kontimer Kft. egyetemleges felelősségét állapította meg és arra kötelezte őket, hogy 30 napon belül zárják le a forgalom elől az utat, 90 napon belül állítsák vissza az eredeti állapotot.

Tetlák Örs szerdán a Facebookon arról is beszámolt, hogy az ügyhöz kapcsolódóan iratbetekintésen vett részt a Budaörsi Rendőrkapitányságon, ahol arról értesült, hogy  a nyomozóhatóság két szakértőt rendelt ki, akiktől környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási kérdésekre várnak választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik