Belföld

Érzéketlen, szánalmas, tolvaj, kuruzsló – reagált az ellenzék Orbán beszédére

MTI/Koszticsák Szilárd
MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor a parlament tavaszi ülésszakát megnyitó beszédére sorban reagáltak az ellenzéki frakciók vezetői is.

Kapcsolódó
Orbán Viktor: Magyarország erősebb lesz a járvány után, mint előtte volt
Hétfőn elstartolt a tavaszi parlamenti szezon. Az év első plenáris ülésén a miniszterelnök is beszédet mond.

Jakab Péter: Orbán egy afrikai kuruzsló

Elsőként a jobbikos Jakab Péter: a Jobbik-elnök szerint az oltást nem lehet kötelezővé tenni, és előnyökkel sem járhat, ha valaki beoltatja magát. Ezt azzal magyarázta, hogy így hátrányt szenvedhetnek azok, akik nem bíznak a kínai vakcinában. Jakab szerint a miniszterelnök olyan, mint „egy afrikai kuruzsló vagy egy kínai gyógyszerügynök”, amikor azt mondja, hogy ami jó volt egymillió afrikainak vagy kínainak, az jó lesz a magyaroknak is.

Jakab Péter szerint a kormány ahelyett, hogy a gazdaságot védte volna, valójában fideszes oligarchákra költötte a pénzt.

A pártelnök a nemzeti konzultációt levelezgetésnek titulálta, és szerinte csak pótcselekvés ez az érdemi lépések helyett, miközben az emberek valódi segítséget várnak és vissza akarják kapni az életüket.

Gyurcsány Ferenc pusztulást és reménytelenséget lát

Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy a kormányoldal csinál politikát az oltásból, nem az ellenzék. Elutasította az oltásellenesség vádját, azt mondta, ő beoltatná magát, de ettől függetlenül érti, hogy az emberek elővigyázatosak, és csak olyan vakcinát kérnének, amit az európai hatóságok is jóváhagytak.

Alapvetően pusztulást és reménytelenséget látunk sok helyen

– mondta a gazdasági helyzet értékelésére áttérve a DK  elnöke.

Gyurcsány szerint lehet, hogy valós adatokat sorolt Orbán, mégis rossz hangulatot és bizonytalanságot lát maga körül az országban. A miniszterelnök szerinte csak a sajátjaira vigyáz, másokkal szemben viszont érzéketlen.

A korábbi miniszterelnök megjegyezte, hogy amit Orbán a felsőoktatás fejlesztésének mond, az szerinte a nemzeti vagyon ellopása.

Schmuck Erzsébet: Sportra több ment, mint egészségügyre

Az LMP vezérszónoka is arról beszélt, hogy a kormány inkább a neki kedves területeket támogatta, nem a bajban levőket. Kiemelte, hogy sportra sokkal több támogatás jutott, mint az egészségügyre, ami járványidőszakban megmagyarázhatatlan.

Schmuck Erzsébet elmondta, hogy az összesen megítélt 23 milliárd forintnyi bérpótlékból 7 milliárdot fizettek ki, ami „nevetséges összeg”.

Szabó Tímea a miniszterelnök „beteges hobbijáról” beszélt

A Párbeszéd társelnöke azzal kezdte, hogy ilyenkor évértékelő beszédet szokás tartani, és szerinte árulkodó, hogy a miniszterelnök ezt nem tette meg. Szabó Tímea szerint ugyanis „szánalmas képet mutat a kormány teljesítménye”. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a halálozási statisztikákban ősszel nagyon rosszul állt az ország az európai rangsorban.

Húszezer ember előtt tartott focimeccset, mert nem tudott lemondani a beteges hobbijáról

– mondta Szabó Tímea Orbánnak címezve, arra utalva, hogy szerinte későn vezettek be korlátozó intézkedéseket.

Szabó Tímea felidézte, hogy a KSH adatai szerint 49 ezerrel többen kerestek idén januárban munkát, mint tavaly ilyenkor, úgyhogy az Orbán által mondottak, miszerint nincs több munkanélküli, mint a járvány előtt, nem igaz. A párbeszédes politikus arról is beszélt, hogy a tb-t nem fizetők egészségügyi ellátásának biztosítása tizedannyiba kerülne, mint a vadászati kiállítás.

Szabó Tímea szerint egyenesen tolvajok vannak a kormányban, akik csak a saját embereiknek osztogatnak a közösből.

Tóth Bertalan: A kormánynak csak a kiváltságos életek számítanak

Az MSZP elnöke is a halálozási adatokkal kezdte beszédét: Tóth Bertalan szerint ugyanis a kormány nyáron nem készítette fel az egészségügyet és a járványügyet a második hullámra, ezért haltak meg már közel 14 ezren. Azaz az MSZP-elnök szerint hazugság, hogy „minden élet számít”.

A kormány bebizonyította, hogy nem minden ember számít, csak a kiváltságosok

– fogalmazott Tóth Bertalan.

Az MSZP-s politikus szerint a kormány visszaélt a felhatalmazással, amit a parlamenttől kapott: ahelyett, hogy a járvány ellen harcoltak volna, privatizálták az egyetemeket, kivéreztették az ellenzéki önkormányzatokat, Alaptörvénybe foglalták a lopást, 500 milliárdot adtak a Mathias Corvinus Collegiumnak, elhallgattatták a Klubrádiót és tönkretették az SZFE-t.

Annak a kísértésnek nem tudott ellenállni, hogy megsegítse Mészáros Lőrincet 18 milliárddal, miközben több száz munkavállalót rúgott ki

– kritizálta Tóth Bertalan Orbánt, aki szerinte ezzel párhuzamosan hagyta vállalkozások tízezreit a tönk szélére jutni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik