Belföld

Karácsony Gergely nyílt levélben figyelmeztette Orbán Viktort a kötelességére

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
A főpolgármester szerint a kormánynak kötelessége egyeztetni az uniós forrásokról, hogy azok végre ne kevesek gazdagodását szolgálják.

Karácsony Gergely Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra Orbán Viktornak írt újabb levelét, amelyben figyelmezteti a kormányfőt, az országnak az az érdeke, hogy az uniós pénzek ne kevesek gazdagodását, hanem a többség javát szolgálják.

A főpolgármester szerint azzal, hogy az Európai Parlament (EP) kedden jóváhagyta a koronavírus-járvány okozta válságból a kilábalást segítő, úgynevezett Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközt, új helyzet állt elő.

A kormánynak változtatnia kell az uniós források felhasználásával kapcsolatos eddigi gyakorlatán, amely miatt az ország az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szégyenlistájának élére került.

Változást indokol az a tény is, miszerint a magyar költségvetés gazdaságvédelemre szánt forrásainak jelentős részét olyan célokra költötték, amelyeknek sem a gazdaság védelméhez, sem a munkahelyek megőrzéséhez semmi közük nincsen.

A főpolgármester szerint a változtatás a miniszterelnök számára már nem lehetőség, hanem kötelesség.

Az Európai Parlament kedden ugyanis az uniós források felhasználásánál a tagállami kormányokat előzetes konzultációra kötelezte az önkormányzatokkal.

A döntés végrehajtásának felelőssége az öné, miniszterelnök úr.

Karácsony Gergely sajnálattal állapította meg, hogy a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz forrásainak felhasználásáról a kormány csak vázlatos, lózungszerű dokumentumokat tárt a nyilvánosság elé, miközben Brüsszelben minden érdemi előzetes konzultáció nélkül kezdett egyeztetéseket.

Bár a Miniszterelnökség államtitkára, Orbán Balázs parlamenti felszólalásában azt állította, hogy 15 ezer szakemberrel egyeztettek, és önkormányzati szövetségeket is felkértek a véleményezésre, ám ezeknek az egyeztetéseknek nyomuk sincs.

Kérem miniszterelnök urat, cáfolja meg, esetleg pontosítsa államtitkárát, vagy hozza nyilvánosságra tételesen, kikkel, mely szervezetekkel, mely önkormányzati szövetségekkel folytattak egyeztetést, mikor tették ezt, milyen előterjesztés alapján, és milyen eredménnyel.

Az ország három legnagyobb önkormányzati szövetsége egyeztetési szándékról sem tud. Karácsony, mint a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) társelnöke, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnöke tényként rögzíti, velük nem volt egyeztetés. Mivel hasonlóan nyilatkozott a másik nagy szövetség, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke is, számára kérdés, kivel egyeztettek.

Az elmúlt napokban számos polgármesternél érdeklődtünk, tudnak-e ilyen egyeztetésről, ám erről a megkérdezettek egyike sem hallott.

Szeretné hinni, hogy a kormány nem úgy jár el a helyreállítási támogatás felhasználásakor, mint ahogy a következő hét év uniós költségvetésében szereplő források elosztását tervezi.

Budapest valós igényei, a főváros hosszú távú jövőjét szolgáló fejlesztések helyett, a megválasztott városvezetés megkerülésével nagyobb részt presztízsberuházásokra, lopakodó olimpiára költenék a pénzt.

Kapcsolódó
A főváros szerint készül Orbán „lopakodó” olimpiai programja
A Főpolgármesteri Hivatal nem hisz Fürjes Balázsnak. 

Abban is bízik, hogy a kormány nem követte el ismét azt a hibát, hogy a helyreállítási támogatásokról újra politikai alapon, csak a kormánypárti polgármesterekkel egyeztetett, mert

ez azt a látszatot erősítené, mintha a kormány első- és másodrangú polgárokra, első- és másodrangú településekre osztaná fel az országot, ami nyilvánvalóan megengedhetetlen lenne.

Mint írta, az EU által nyújtott válságkezelő támogatás nem a kormányé, nem egyik, másik párté. A főpolgármester sokadszor is felhívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzatok országszerte erejükön felül veszik ki részüket a járvány elleni védekezésből és a gazdasági válság hatásainak enyhítéséből. Gyakran a kormánynál gyorsabban, hatékonyabban, szolidárisabban.

Az önkormányzatok bevonása a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz forrásainak felhasználásába – az Európai Parlament által előírt kötelezettségen túl – azért is szükséges, mert az Európai Unió által elfogadott célok elérése – úgymint digitalizáció, zöld fejlesztések, klímavédelem – jelentős részben a településeken, köztük a városokban és Budapesten valósíthatók meg.

A települések problémáit, az emberek gondjait, az önkormányzatok ismerik a legjobban, így a válságkezelésben megkerülhetetlenek.

Karácsony Gergely ezért felszólította Orbán Viktort, hogy a kormány haladéktalanul kezdjen egyeztetést a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz forrásainak felhasználásáról minden önkormányzati szövetséggel, megállapodás nélkül ne nyújtson be programokat Brüsszelben. Mint írta, az egyeztetésre és az együttműködésre az önkormányzatok készen állnak, hogy az uniós segítség a magyar embereket, válllalkozásokat szolgálja, mert nekik szánták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik