Belföld

Háromszor annyi pénzt adott a Fidesz a multiknak, mint a baloldali kormányok

A Fidesz-kormányok átlagban 9,5 millió forintot adnak egyetlen munkahelyért.

Háromszor több pénzt adott támogatásként a multinacionális cégeknek a Fidesz, mint baloldali kormányok – olvasható a Szabad Európa összeállításában. Számításaik szerint a 2004 és 2010 között regnáló baloldali kormányok éves átlagban 18,6 milliárd forintot fizettek ki, míg a 2010 óta kormányzó konzervatív kabinetek közel háromszor ennyit, éves átlagban 51,8 milliárdot utaltak át a multiknak.

A Fidesz által sokat kritizált baloldali kormányok 4,5 millió forinttal támogatták egyetlen új munkahely létrejöttét, a konzervatív kormányok azonban 9,5 millió forinttal. Ráadásul, hívja fel a figyelmet a Szabad Európa, 2019 óta már új munkahelyet sem kell ígérni, többek között regionális szolgáltató központok létrehozására vagy bővítésére irányuló beruházásokhoz is igénybe lehet venni a közpénzt.

Az egyedi kormánydöntésen alapuló támogatások összege a 2004 és a 2020 közötti időszakban 2019-ben volt a legmagasabb, akkor 105,3 milliárdot osztott szét a Fidesz-kormány. A szocialista kormányok alatt a legmagasabb éves összeg 34,4 milliárd forint volt, 2008-ban.

Tavaly 67,1 milliárd forintot osztottak szét egyedi kormánydöntés alapján, a legtöbbet, 11,2 milliárd forintot a német Thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. kapta, azért, hogy bővítse a gyártósorait. Cserébe 460 új munkahely létrehozását ígérték, vagyis egy munkahelyet 24,3 millió forinttal támogatott a kormány.

A második helyezett a Hanon Systems Hungary Kft. lett, 7,5 milliárd forinttal, ők kompresszorgyártás kapacitásbővítésére kaptak pénzt, cserébe 516 új munkahelyet ígértek. A harmadik helyezett cégnél viszont a támogatásért cserébe meg sem kötötték, hogy új munkaerőt kell felvennie, ráadásul a Steam Cook Kft. 2019-es árbevétele (3,9 milliárd forint) kevesebb volt, mint az 5,2 milliárd forintos állami támogatás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik