Belföld koronavírus

Február 22-én szavazhat az Országgyűlés a harmadik vészhelyzetről

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A kormány pénteken a Magyar Közlönyben megjelentetett rendeletével február 8-ával megszüntette a második járványügyi veszélyhelyzetet, majd nyomban ki is hirdette a harmadikat.

Az újabb rendelet értelmében a harmadik vészhelyzetet szabályozó rendelkezések február 8-tól lépnek életbe. A kormány újból hatályba léptette azokat a tavaly novemberi rendeletben már felsorolt, és a vészhelyzettel összefüggésbe hozott korábbi kormányrendeleteket is, amelyeket a vészhelyzeti állapot módosít. Ilyen például, hogy a veszélyhelyzet megszűnése utáni napig nem tűzhető ki időközi választás.

A 24.hu információi szerint az Országgyűlés most a korábbi eseteknél később dönthet majd a kormány felhatalmazásáról. A tervek szerint a parlamentet február 22-ére hívják össze a képviselőket.

Az Országgyűlés tavaly november 10-én 90 napra adott felhatalmazást a kormánynak, miután megszavazta a járvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvényt. Ez jár le most februárban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik