Belföld

Védelmi pénzt fizettetett a jómódú zárkatársaival egy fegyenc

Súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki félelemben tartotta a börtönben a cellatársait.

A már több éve fogvatartott, jogerős büntetését töltő 36 éves férfi cellájába jó két évvel ezelőtt helyezték el az apát a fiával. A férfi hamarosan megtudta, hogy az új zárkatársai jómódúak, ezért elhatározta, fenyegetéssel szerez tőlük pénzt.

Hatszemközti beszélgetésük során közölte velük, hogy hamarosan szabadul, ezért autóra és pénzre van szüksége. Felhívta a két másik fogvatartott figyelmét, hogy ő a „szintfelelős”, így ő felel azért, hogy ne legyen probléma, majd megfenyegette a két férfit, hogyha nem fizetnek neki 3 millió forint védelmi pénzt, úgy a testi épségük és az életük is veszélybe kerülhet.

Azt mondta nekik, hogy olyan fegyelmi eljárásokat provokál velük szemben, amely miatt a későbbi kedvezményeiket elveszíthetik. A két megfenyegetett férfi elhitte, hogy bántódásuk eshet, ha nem fizetnek,  és tartottak a kedvezményeik elvesztésétől is, ezért a követelt összeget lealkudva, végül egy családtagjukkal 229 500 forintot utaltattak át a „nehézfiú” számlájára, illetve kétszer 5-5 ezer forinttal feltöltötték a telefonját.

Az ügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést kért az elkövetőre, azzal, hogy rendeljenek el vagyonelkobzást vele szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik