Belföld

Megszólalt a férfi, akinek házát meg akarta szerezni a kiskunfélegyházi „varázslónő”

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, üzletszerűen elkövetett csalás és okirattal való visszaélés miatt emelt vádat a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség egy nővel szemben, aki rontás levétel ígéretével szerezte meg idősek ingatlanait, pénzét és ékszereit.

A Blikk szólaltatta meg a 73 éves férfit, akit szintén megkörnyékezett a „varázslónő”, de végül egyik jóakarója figyelmeztetése után visszalépett a nő által felvázolt üzlettől. Az idős férfit egy ismerőse figyelmeztette, hogy azonnal szakítson meg minden kapcsolatot a nővel. A férfi a lapnak azt mondta: a nő „nagyon aranyosnak és kedvesnek tűnt”.

Mindig mondta nekem, hogy milyen jól nézek ki, fessebb vagyok, mint sok ötvenes pasas. Így kezdtünk el beszélgetni, egyre többször jött, és jó szerencsét meg áldást hozott magával. Aztán csak úgy mellékesen elkérte az irataimat. Később már jött vele egy másik kis nő is, és alá akartak velem íratni valami szerződést a házról. Szerencsére nekem addigra szólt egy barátom, hogy vigyázzak, így semmibe nem mentem bele. Amikor megtudta, hogy ugrott az üzlet, átkozódott rendesen.

Egy hölgy nem volt ilyen szerencsés: a későbbi sértettnek épp nem volt munkája, így takarítást vállalt a jósasszonynál, aki elkezdte sulykolni, hogy azért mennek rosszul az asszony dolgai, mert rontás van rajta. Egyúttal felajánlotta, hogy „megtisztítja” az ékszereit a rontástól. A sértett odaadta hát a csalónak az összesen közel félmillió forint értékű arany nyakláncait, gyűrűit, karkötőit, továbbá 400 ezer forint készpénzt. Miután semmi nem fordult jóra, a nő megpróbálta a kicsalt ékszereit és a pénzét visszaszerezni, de félt a mágusasszonytól, aki a lap szerint átkokkal fenyegetőzött és gyakran halandzsázott neki. A vádlott ezután még arra is rávette őt, hogy 2020 januárjában a a saját, illetve idős édesanyja tulajdonában lévő házat írassa a nevére, adja neki a bútorokat, miközben azt ígérte, a házban maradhatnak. Ez persze, nem így volt, az adásvételi szerződésben kikötött 18 milliót nem fizette ki, a 25 millió forintos házat pedig 15 millióért továbbpasszolta. Áldozata édesanyja az utcára került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik