Belföld koronavírus

Operatív törzs: kivizsgálják a gyöngyösi polgármester ügyét

MTI / kormany.hu / Botár Gergely
MTI / kormany.hu / Botár Gergely

Az aktív esetek száma napról napra csökken, egyre jobban gyarapodik a gyógyultak száma, az oltási program pedig annyira intenzíven zajlik, amennyire ezt a vakcinamennyisség lehetővé teszi – tudtuk meg Müller Cecíliától az operatív törzs szerdai tájékoztatóján.

„Az kérem az egészségügyi dolgozóktól, hogy igyekezzenek, hiszen az ő kampányszerű oltásuk néhány napon belül lezárul” – mondta a tiszti főorvos, aki szerint az egészségügyiseknek elég hosszú idejük volt az oltakozásra, amit persze később is megtehetnek, ha valamilyen okból nem kaphatták meg az oltást.

Eddig 201 ezer oltására elegendő vakcina érkezett az országba, a Pfizertől hét, a Modernától egy szállítmány, ezen a héten még egy Moderna-szállítmányra lehet számítani vasárnap.

A kormány a mai ülésén vizsgálja a korlátozások fenntartását, a tiszti főorvos szerint szeretnének enyhíteni a korlátozásokon, de ehhez nagyobb mennyiségű vakcinára lenne szükség.

Nagyon jó hírnek nevezte ugyanakkor, hogy érkezik az amerikai Eli Lilly gyógyszergyár által fejlesztett, bamlanivimab nevű, antitestekből álló készítmény, amely hasonlóan a plazmaterápiához, de sokkal „tisztítottabb” formában segíti a súlyos betegek gyógyulását.

Újságírói kérdésekre válaszolva Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy a gyöngyösi kórház főigazgatója vizsgálatot rendelt el Hiesz György polgármester soron kívüli beoltása ügyében.

Másokról is lehetett hallani, hogy soron kívül oltották be őket arra hivatkozva, hogy különben ki kéne dobni a kiolvasztott oltóanyagot, ezzel kapcsolatban Müller gyakorlatilag megismételte, amit már egy héttel ezelőtt is elmondott: a vakcina aranyat ér, az oltópontok pedig akkor járnak el helyesen, ha puffert képeznek az oltandó személyek körében, azaz ha valaki nem tud megjelenni a lefoglalt időpontban, akkor egy olyan oltásra jogosult személy lépjen a helyére, akit bármikor be lehet hívni.

Kiderült még, hogy szabálymódosítást terveznek annak érdekében, hogy ha valaki már megkapta a második oltását is, akkor ne kelljen házi karanténba vonulnia akkor sem, ha szoros kontaktban van egy fertőzöttel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik