Belföld

A sofőr figyelmetlensége okozta az M5-ösön történt lengyel busztragédiát

police.hu
police.hu

Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset okozása miatt javasolnak vádemelést a Bács-Kiskun megyei rendőrök azzal a sofőrrel szemben, aki halálos közúti balesetet okozott tavaly augusztusban az M5-ös autópályán, Kiskunfélegyháza térségében.

A helyszíni szemle adatai szerint a Budapest felé közlekedő, lengyel turistákat szállító autóbusz a sztráda 115.450-es méterénél nem követte az út vonalvezetését, letért az útról és árokba borult. A baleset következtében egy 35 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesetben a buszvezető, a váltósofőr és 44 utas is megsérült.

Az eset körülményeinek vizsgálata során a rendőrök azt állapították meg, hogy a balesetet emberi mulasztás okozta, figyelmetlen volt ugyanis a sofőr. A jelenleg szabadlábon védekező 65 éves gyanúsított ügyében a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai elvégezték a szükséges eljárási cselekményeket, és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.

A közlekedési balesetek meghatározó része gondatlan magatartásra vezethető vissza, de körültekintő, figyelmes vezetéssel, a szabályok betartásával a balesetek nagy része elkerülhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik