Belföld

100 milliárdba kerül a háziorvosok és a fogorvosok béremelése

100 milliárd forint plusz kiadást jelent a költségvetésnek a házorvosok és a fogorvosok béremelése – ez derült ki a csütörtöki kormányinfón.

Mivel hatékony egészségügyi alapellátás nélkül nincs jó színvonalú egészségügyi ellátás, és a háziorvosi praxisok működése, eredményessége nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egészségügyi rendszer jól működjön, a kormány úgy döntött, hogy a béremelésből a háziorvosok is részesülnek – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A tárcavezető kiemelte: a háziorvosok komoly szerepet vállaltak a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, ezért megérdemlik, hogy elismerjék a munkájukat, fontos, hogy a magyar egészségügy alapköve erős talapzaton állhasson.

A kormány döntése szerint három szintje lesz az emelésnek, attól függően, hogy ki milyen szintű együttműködést vállal a praxisközösségben.

Azok kapnak teljes a béremelést, akik bevállalják a szoros praxisközösséget. Ha  lazább formát választanak, akkor az orvosi bértábla szerinti különbözet 80 százalékát kapják, ha pedig egyáltalán nem vesz részt praxisközösségben, akkor a különbözet 30 százalékával emelik a fizetését.

Ugyanez vonatozik az állami ellátásban részt vevő fogorvosokra is – tette hozzá Gulyás Gergely.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik