Belföld

Karácsony arra kérte a budapesti vállalkozásokat, ha tehetik, fizessék be a teljes iparűzési adót

Teljeskörű és automatikus kompenzációt kell adnia a kormánynak az iparűzési adó kiesése miatt az önkormányzatoknak – mondta Budapest főpolgármestere a kormányzat és önkormányzati szövetségek csütörtöki egyeztetését követő online sajtótájékoztatón.

Karácsony Gergely, aki a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) társelnöke és a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) elnöke is – az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának ülése után közölte: a két szövetség a kompenzációt szorgalmazó álláspontot képviselte az egyeztetésen. Ennek technikai részletei már körvonalazódnak a 25 ezer lakosúnál kisebb települések esetében, és semmi ok nincs arra, hogy ez a gyakorlat ne valósuljon meg a nagyobb települések esetében is – mondta, hozzátéve, hogy választ azonban még nem kaptak erre a felvetésre.

A kormány december végén a gazdaságvédelmi akcióterv kiegészítéseként döntött arról, hogy a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók iparűzési adóját január 1-jétől a felére csökkentik.

Karácsony Gergely csütörtökön hangsúlyozta: az alapvető fővárosi közszolgáltatások minőségét nem szeretnék kockára tenni, ezért is követelik a teljeskörű kompenzációt. Addig is arra kérik a budapesti vállalkozásokat, hogy ha tehetik, fizessék be az iparűzési adó teljes összegét – mondta a főpolgármester, megjegyezve: a gazdaság szereplői számára is fontos, hogy a fővárosi közszolgáltatások ne sérüljenek egy ilyen vészterhes időben.

Karácsony Gergely azt mondta, az egyeztetésen világossá vált, hogy szakmai államtitkári szinten semmilyen elképzelés nincs azzal kapcsolatosan, hogy a kormány által hozott, az önkormányzatokat hátrányosan érintő döntéseknek milyen kompenzációja lesz a 25 ezer lélekszámúnál nagyobb települések esetében.

Az iparűzési adó megfelezése a közepes vállalkozásoknál, egy rendkívül erősen vitatható lépés – tette hozzá.

A főpolgármester elmondta, a tavalyi és az idei évben egy optimista forgatókönyv szerint a koronavírus-járvány okozta válság nagyjából 80 milliárd forint bevételkiesést jelent a fővárosi és a kerületi önkormányzatoknak. Ennek nagyjából a fele az iparűzési adóval kapcsolatosan kialakított kedvezmény – fűzte hozzá.

Karácsony Gergely azt mondta, mivel pontos információik nincsenek, azt gondolják, az a legvalószínűbb, hogy a kormány „nem nagyon tervez” kompenzációt. Ezt elfogadhatatlannak nevezte, hiszen – mint mondta – a kormány ezen politikája első és másodrendű állampolgárokra osztja a magyarokat. Eszerint egyes települések lakosairól gondoskodik a kormány, valakiknek a kezét meg elengedi.

A főpolgármester szólt arról is, hogy a fővárosi önkormányzat költségvetése egy drámai, nehéz pénzügyi helyzetet feltételez. A büdzsé arról szól, hogy a főváros korábbi pénzügyi megtakarításaiból tudják „betömi azt a lyukat”, amelyet a járvány, a gazdasági válság és a kormányzati megszorítások ütöttek.

Nincs hova hátrálnunk és nem is kívánunk hátrálni

– fogalmazott Karácsony Gergely hangsúlyozva: nem hajlandóak visszavenni a fővárosi közszolgáltatások minőségéből, miközben a kormány bizonyos megszorításokat megpróbál kiszervezni az önkormányzatoknak.

Gémesi György, a MÖSZ elnöke, Gödöllő polgármestere elmondta, hogy a szövetség kezdeményezte a belügyminiszternél az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának ülésezését.

Gémesi György csalódottságának adott hangot az egyeztetésről szólva, mert – mint mondta – ugyan az államháztartás jelenlegi helyzetéről tájékoztatást kaptak, viszont a „legizgalmasabb” kérdésekre nem kaptak választ. Így arra sem, hogy miként próbálják a központi költségvetésből kárpótolni az önkormányzatokat, miközben azok nehéz helyzetbe kerültek.

A fővárosi szociális otthonokban folyó koronavírus elleni oltásokra vonatkozó kérdés kapcsán Karácsony Gergely „szomorú tapasztalatként” számolt be arról, hogy a munkavállalók körében „sajnos érzékelhető a bizalmatlanság az oltással kapcsolatban”. Éppen ezért egyeztettek az intézmények vezetőivel, és arra kérték őket, győzzék meg a dolgozókat, hogy mind az ellátottak, mind a maguk érdekében fontos az oltási programban való részvétel – mondta.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik