police.hu
Belföld

Átengedte a vezetést a gyerekének, majd átnyúlt az anyósülésről, nem kellett volna

Beismerte bűnösségét az az 50 éves nő, aki tavaly nyáron a csopaki utcában átengedte a vezetést a korából kifolyólag vezetői engedéllyel nem rendelkező 14 éves fiának.

Közlekedésük során egy útszakaszra érve az utasként helyet foglaló anya attól félt, hogy egy parkoló autónak ütköznek, amikor szemből is jött egy másik jármű, ezért átnyúlt az anyósülésről és jobbra tekerte a kormányt. A manőver azonban nem sikerült.

A hirtelen mozdulat miatt letértek az útról, majd felhajtottak az útpadkára és nekiütköztek egy tűzcsapnak. Személyi sérülés nem történt. A nyomozók járművezetés tiltott átengedése és közúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség gyanúja miatt hallgatták ki a nőt.

Az asszony beismerte a bűnét, a tettét pedig azzal indokolta, hogy csak gyakorolni akartak a fiával. A Balatonfüredi Rendőrkapitányság lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.