Belföld

Még egy gyilkosságot bevallott a salgótarjáni nőt halálra szurkáló hajléktalan

Elfogták a rendőrök azt a 45 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy keddre virradó éjszaka megölte a nőismerősét Salgótarjánban, írja a police.hu. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettesének, Kalmár Zsoltnak a tájékoztatása szerint az áldozat férje tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy a hajléktalan feleségét bántalmazták.

A kiérkező mentősök megpróbálták újraéleszteni az asszonyt, de már nem lehetett segíteni rajta. A nógrádi nyomozók halált okozó testi sértés gyanúja miatt indítottak nyomozást az ügyben. A rendőrség pár órán belül azonosította nőt halálra szurkáló M. Szabolcsot, majd előállították.

A kihallgatása során beismerte a nő sérelmére elkövetett emberölést, amelyről részletes beismerő vallomást tett. A jól felépített kihallgatási taktikának köszönhetően a gyanúsított egy 2020 szeptemberében, szintén hajléktalan férfi sérelmére elkövetett salgótarjáni emberölést is a tudomásunkra hozott

– közölte az ezredes, hozzátéve, a gyanúsított együttműködésének köszönhetően megtalálták a férfi holttestét is. A gyilkosságokkal gyanúsított férfit őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik