Belföld

Több tucat nyugdíjast csapott be unokázással egy budapesti nő, egy taxissal hozatták el a pénzt

Hamarosan vádat emelhetnek azzal a budapesti nővel szemben, aki több tucat nyugdíjast csapott be unokázós csalással 2018 augusztus közepe és szeptember vége között. D. Henrietta minimum 150 telefonszámot hívott fel naponta. A BRFK tájékoztatása szerint összesen 38 idős embert vertek át, pénzért azonban csak három alkalommal mentek.

A 37 éves nő a legtöbbször a hívást fogadók unokájának adta ki magát, és milliókat kért arra hivatkozva, hogy balesetet okozott. A csaló a becsapott idősekhez végül csak akkor küldte el társait, amikor meggyőződött róla, hogy milliós összeg üti majd a markukat. Akiknél úgy ítélte meg, hogy kevés pénzt őriznek otthonukban, egyszerűen bontotta a hívást.

Az álrokon kiválasztott áldozataival azzal a mesével kerülte el a találkozást, hogy kórházba került és nem tudja személyesen elhozni a pénzt, ezért egy barátját küldi el érte. A nyugdíjasok lakcímére a 32 éves, taxisként dolgozó M. Róbert érkezett a pénzért, aki a banda harmadik tagjától, a 39 éves, fővárosi B. Gyulától kapta a címeket.

A rendőrök a nyomozás során azonosították a csalássorozattal gyanúsítható D. Henriettát és két társát, majd elfogták őket. A banda tagjait 3 rendbeli csalással és 35 rendbeli csalás kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók.  A XVIII. kerületi rendőrök lezárták a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik