MTI/Szigetváry Zsolt
Belföld koronavírus

Kásler: Addig tartjuk fenn az intézkedéseket, amíg az átoltottság kellő mértékű nem lesz

Magyarország több vakcina gyártó cégtől megrendelte a vakcinák különböző fajtáit, a járványügyi intézkedéseket az oltás időtartama alatt is fenntartják, addig, amíg az átoltottság kellő mértékű nem lesz, és nem kell tartania az embereknek attól, hogy megkapják a koronavírus-fertőzést, mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Az Emmi közleménye szerint Kásler az oltási rendszer szervezettségét érő vádakkal kapcsolatban leszögezte: mindenkit megnyugtat, hogy a magyar oltási rendszer ki van dolgozva azon az alapon, hogy milyen tempóban érkezik a vakcina Magyarországra.

Emlékeztetett, hogy a Pfizer-vakcina esetében az Európai Unió rendelte meg a vakcinát és osztja szét lélekarányosan. Ahogy megérkezik a vakcina Magyarországra, a magyar egészségügy rendkívül gyorsan és szervezetten teszi hozzáférhetővé az emberek számára az oltási rend szerint, tette hozzá.

Az egészségügy átfogó átalakításával kapcsolatban leszögezte, folytatni fogják azt, amit elkezdtek. Megszületett a jogállásról való törvény, rendezték az orvosi munkaviszonyt és a fizetéseket, amelynek a végeredményképpen két év alatt gyakorlatilag két és fél, háromszorosára növekszik az orvosok fizetése, és ki lehet vezetni az egészségügyi rendszerből a magyar egészségügyet és honfitársainkat egyaránt terhelő paraszolvenciát. De ez még csak a folyamatnak a kezdete, ugyanis a struktúra átalakítása is napirenden van.

Ennek két kulcskérdése van: az egyik az alapellátás átalakítása, a másik pedig az öt nemzeti program. Az alapellátás átalakításának az a központi gondolata, hogy az alapellátásban dolgozó orvosok a szakvizsgáikat használhassák, és a szakvizsgának megfelelő eszközök, műszerek birtokában végezhessenek diagnosztikai tevékenységet és terápiás tevékenységet is. A másik rendkívül jelentős megoldandó feladat a keringési betegségek, a daganatos betegségek, a mozgásszervi betegségek, a mentálhigiéné és a gyermekek betegsége

– részletezte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.