Belföld

Hátukon cipeltek le a hegyoldalról a rendőrök egy bajba jutott túrázót – videóval

Egy 28 éves nő hívta a rendőröket szombat délután, hogy bajba jutott a 35 éves párjával a Solymár-Pilisvörösvár közötti útvonalon. A hegyeket járták, amikor a férfi egy megcsúszás után fájlalni kezdte a lábát.

Először nem tűnt komolynak a sérülés, ám egy idő után kénytelenek voltak megállni és letelepedni, a férfi egy lépést sem tudott tenni szúró fájdalmai miatt. A barátnő rögvest telefonált, a rendőrök pedig GPS koordináták alapján be tudták tájolni, merre is lehetnek. Mivel gépjárművel nehézkes lett volna megközelítésük, a rendőrök a szolgálati kocsit a lehető legközelebb leparkolva hátrahagyták, majd gyalogtúrára indultak.

A férfi továbbra sem tudott lábra állni, ám ez egy pillanatig sem okozott fejtörést az egyenruhásoknak. Egymást váltva cipelték az akkor már zsibbadásra és folyamatosan erős fájdalmakra panaszkodó férfit. Az egyik rendőr gondolkodás nélkül hátára kapta az akkor már mozgásképtelenné vált sérültet és úgy vitte a kocsihoz, majd egymást váltva vitték tovább. A közel egy kilométeres út után kórházba vitték a férfit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik