Belföld koronavírus

„Szinte percenként jönnek az e-mailek a kollégáktól, hogy mégis fel kívánják venni az oltást”

MTI/Mónus Márton
MTI/Mónus Márton

Az oltás utáni pozitív tapasztalatok egyre többek félelmeit oszlatják el a vakcinákkal kapcsolatban, erről beszélt a Bors megkeresésére a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet ápolási igazgatója.

Az intézmény több dolgozója is jelentkezett az oltás felvételére, ők már meg is kapták a vakcinát a számukra kijelölt oltóponton.

Polaneczky Judit elmondta,

z oltásra előzetesen kellett jelentkezni, amit elsőnek 250 munkatársam kapott meg velem együtt. A dolgozókat az alapján sorolták be, kik a legveszélyeztetettebbek, így azok kapták meg elsőként, akik közvetlenül foglalkoznak betegekkel, intenzív és sürgősségi osztályon vagy szívkatéteres laborban dolgoznak. Mivel én intenzív terápiás szakasszisztens vagyok, engem is ebbe a csoportba soroltak be.

Hozzátette, a vakcina beadását követően eddig szinte senki nem számolt be mellékhatásokról, ő sem tapasztalt semmi szokatlan.

Mint fogalmazott, az oltás maga pár pillanat volt és egyáltalán nem fájt neki, sőt, meg sem érezte.

Később sem éreztem mellékhatást, Covid-tüneteket sem hozott elő, nagyjából 24 óra múlva mintha éreztem volna minimális helyi izomfájdalmat, de ez az oltásoknál teljesen természetes. A munkatársak sem számoltak be semmilyen komolyabb tünetről, így az eddig bizonytalanabb kollégák is egyre bátrabbak. Szinte percenként jönnek az e-mailek, hogy mégis fel kívánják venni az oltást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik