Belföld

Januárban érkezik az első tramtrain

MÁV
MÁV

Január közepén megérkezik a tram-train prototípusa – derült ki a MÁV közleményéből. A vasút-villamos jövő ősztől közlekedik majd Hódmezővásárhely és Szeged között.

A beruházásért kormánybiztosként felelős Lázár János a 80 milliárdos fejlesztésről azt mondta:

Azért ez kurva nagy dolog.

A gyártó Stadler Rail Valencia S.A.U.-tól kamionokkal szállítják a 37 méter hosszú, 70 tonnás járművet Valenciából Szentesre. Az összeszerelést követően a vonali próbákat a Stadler várhatóan február hónapban kezdheti meg. A tervek szerint 2021 november végére már nyolc tram-train jármű kap hatósági engedélyt és közlekedhet Hódmezővásárhely és Szeged között.

A dízel-villamos hibrid tram-train 216 férőhelyes, melyből 4 mozgássérült hely. Szeged és Hódmezővásárhely villamosvonalán a KRESZ előírásai alapján 50 km/órás maximális sebességgel haladhatnak, a két város közötti nyíltvonalon dízel meghajtással, 100 km/órás megengedett sebességgel szállíthatják majd az utasokat.

A nagy részben alacsony padlós és akadálymentes Citylink járművek légkondicionáltak, fedélzeti biztonsági kamerarendszerrel rendelkeznek, kerékpárok és babakocsik szállítására is alkalmasak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik