Belföld

Forgalommal szemben haladt egy autós az M85-ösön

police.hu
police.hu

Forgalommal szemben közlekedett egy autós kedd reggel az M85-ös számú főúton, Fertőszentmiklós térségében. A soproni járőrök rövid időn belül megállították a szabálytalanul közlekedő gépjárművet.

Az intézkedés során a sofőr a rendőröknek azt mondta, hogy észlelte, hogy a forgalommal szemben halad, és kereste annak a lehetőségé, hogy hol tud lehajtani a főútról. A járőrök szabálysértési feljelentést tettek a 29 éves újkéri sofőr ellen.

Az intézkedést követően az egyenruhások segítettek a sofőrnek a gépjármű biztonságos megfordulásában, majd egészen a főút lehajtójáig kísérték az autót.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:

  • A megyében nemrég adták át az M85-ös számú gyorsforgalmi utat, amelynek fel-, illetve lehajtói pontos helyét a közlekedésben résztvevők még nem ismerhetik eléggé. Ezért is van nagy jelentősége annak, hogy figyeljen az úton kihelyezett jelzőtáblákra, azok útmutatásait tartsa be!
  • Amennyiben észreveszik, hogy a forgalommal szemben haladnak, semmiképp se tolasson vissza a felhajtóra, önállóan ne forduljon meg az úton!Kapcsolja be a vészvillogót, lehetőség szerint húzódjon le a leállósáv szélére, vagy forgalmi sávon kívülre, és álljon meg.
  • Vegye fel a láthatósági mellényt, szálljon ki az autóból, és a korlát mögött várakozva hívja fel a 112-es segélyhívó számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik