Belföld

Kósa: Januárban dönthet a kormány az önkormányzatok támogatásáról

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Több mindenről volt szó, például konkrét projektek támogatásáról – mondta a Magyar Nemzetnek Kósa Lajos, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) tiszteletbeli elnöke arról, hogy miről egyeztettek a szervezet képviselői szombaton a kis és az egyéni vállalkozások iparűzési adójának a felére csökkentését bejelentő miniszterelnökkel.

A fideszes politikus azt mondta, a mostani szabályokhoz képest a kormány enyhítene az önkormányzatok forrásbevonására vonatkozó szigorú szabályokon, tehát a kötvények és a hitelfelvétel ügyében, illetve lehetővé tehetik, hogy az így érkező forrást működésre is lehessen költeni. De a tervek között van az önkormányzatok terheit szabályozó jogszabályok enyhítése is, nyilatkozta.

Kósa szerint minderről azonban csak januárban születhet döntés, „amikor már látjuk, hogy az egyes önkormányzatok mit terveznek”, mivel az önkormányzati büdzséket február 20-áig kell összeállítani.

Orbán Viktor egyébként azt mondta, a 25 ezer fő alatti települések kapnak automatikusan támogatást, míg a nagyobb önkormányzatok pénzügyi helyzetét egyenként tekintik át.

Amint beszámoltunk róla, Karácsony Gergely főpolgármester az önkormányzatiság kivégzéseként értékelte a miniszterelnök bejelentését.

Kaposvár fideszes polgármestere, Szita Károly ugyanakkor támogatásáról biztosította a kormányt, szerinte a kis- és középvállalkozások iparűzési adójának megfelezése egyszerre szolgálja a munkahelyek megtartását, újabbak teremtését, a gazdaság megerősítését. Árnyaltabban nyilatkozott párttársa, Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester, aki szerint „biztosan szükség lesz a bevételkiesést kompenzáló állami forrásokra”, és optimistán várja az ezekről szóló egyeztetéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik