Belföld

Elfelejtette a temetést az idős nógrádi pap, hiába várt rá a gyásznép

Néhány héten belül a második temetés marad el Nógrád megyében. Ezúttal Varsányban a búcsúztatásra felkért idős pap elfelejtette a temetést, ezért hiába várt rá a gyásznép, írja a Nool.hu. 

Petrovics Ferenc a lap szerint családjával együtt december 9-én délután három órakor kísérte volna utolsó útjára szeretett nagymamáját a helyi temetőben. A jelenlévők azonban hiába várták a plébánost, az nem jelent meg a temetésen. Végül a temetkezési vállalkozó hívott egy másik papot, aki megtartotta a szertartást.

A nagymamámat háromnegyed kettőkor hozták el a falu ravatalozójába, így a szűkebb családdal már akkor megérkeztünk a temetőbe. Három órakor kezdődött volna a temetés, azonban az atya még nem volt ott. Azt hittük, hogy csak késik. Ezért az egyik gyászlobogóvivő felhívta őt és megkérdezte, hogy mikor ér ide. A plébános azt mondta, hogy negyedóra múlva itt lesz, csak elfelejtette a temetést. Aztán tizenöt perccel később ismét telefonáltak, mert még mindig nem ért oda. Ekkor már azt felelte, hogy nem tud jönni, mert nincs a közelben. A temetkezési vállalkozó emberei hívták a vezetőjüket, aki rögtön intézett egy másik papot. Sajnos eléggé hideg volt, ezért a jelenlévők közül többen hazamentek. Így már joggal féltünk attól, hogy a temetést sem tudjuk megtartani. Szerencsére az új pap háromnegyed négyre megérkezett. Tudomásom szerint Szécsényből jött, és egy hittanórát hagyott ott a temetés miatt. Mindeközben szépen lassan sötétedni kezdett, a szertartás végére pedig a kántor már a telefonjával világítva nézte, amit felénekelt.

– mondta Petrovics a lapnak. Elmondta, hogy a búcsúztatáson előző nap találkoztak a pappal, akinek tudnia kellett volna, másnap hova kell mennie.

Tudomásunk szerint többször volt olyan eset, hogy az atya elkésett. Arra viszont nem számítottunk, hogy nem jön el. Nagyon meglepődtünk, hiszen jó kapcsolatot ápolunk vele, ráadásul jószívűnek és kedvesnek ismerjük. Úgy vélem, hogy az igencsak idős atyának talán be kellene látnia, hogy már nem tudja ellátni a feladatait

– mondta Petrovics. A lap szerint a család azóta nem beszélt a plébánossal. Mindössze annyit tudnak, hogy a másnapi szentmisén bocsánatot kért.

Szerettem volna, ha tudják, hogy nem szándékosan tettem ilyet, illetve azt is, hogy én is azon voltam, hogy gyorsan megoldjuk az általam okozott problémát. A nyilvános bocsánatkérés tűnt a leghelyesebbnek. Hetvenöt éves vagyok, ötvenkét éve állok papi szolgálatban, és még soha nem történt velem ilyen

– mondta a temetést elfelejtő atya a lapnak. A hat éve Rimócot, Nógrádsipeket és Varsányt ellátó plébános elmondása szerint nagyon bántják őt a történtek.

Mindig igyekeztem megtenni mindent a hívekért. Egyszerűen csak szerettem volna segíteni azoknak a súlyos beteg embereknek is, abban a pillanatban nem tudtam másra gondolni. Csak ez járt a fejemben, így elfelejtettem a temetést

– mondta Czombos József aki idős kora miatt már a nyáron kérelmezte a nyugdíjazását, azonban a környéken fennálló paphiány miatt segítő szándékkal még maradt egy időre. A szolgálata viszont egy hónap múlva véget ér.

Nem így szeretnék elköszönni ettől a közösségtől. Bízom abban, hogy az emberek nem ezen eset alapján ítélik majd meg a hosszú évek óta becsületesen végzett munkámat. Ugyanakkor szeretném, ha tudnák, hogy nem a történtek miatt távozom, hanem mert már idős vagyok és elfáradtam.

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik