Belföld

Varju: Orbán és Matolcsy együtt tette tönkre az országot

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
A Demokratikus Koalíció alelnöke a kormányfőt és a jegybankelnököt tette felelőssé a válságért.

Varju László online sajtótájékoztatóján a teljes kormányzati összeomlás jelének nevezte, hogy már Matolcsy György szerint is Orbán Viktor felelős a válságért. A DK alelnöke szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden egy sajtótájékoztatón „ment neki a kormánynak” – írta az állami hírügynökség. A költségvetési bizottság elnöke szerint azonban világossá kell tenni, nem egyikük, hanem ők együtt tették tönkre az országot.

Az ellenzéki politikus felidézte, Matolcsy György szerint „a magyar kormány nem tudta a közösségi fogyasztást kellően növelni” és „elégtelenek voltak a kormány intézkedései az állami beruházások felpörgetésére”. Varju László szerint az viszont a jegybankelnök felelőssége, hogy hagyta történelmi mélységbe gyengülni a forintot, mialatt a jegybank két kézzel szórta a pénzt a luxusra.

A DK alelnöke Orbán Viktor felelősségéről azt mondta, nem kezelte a válságot, nem védte meg a munkahelyeket, nem segítette az elbocsátottakat, a családokat és az időseket.

Varju László szerint a felelősök ma egymásra mutogatnak ahelyett, hogy beismernék a magyaroknak, együtt tették tönkre az országot és együtt felelősek a válságért. Mint mondta, a kormány nyáron nem csinált semmit, nem kezelte a válságot, nem készítette fel az országot a második hullámra, amikor ennek meglettek az első következményei, bepánikolt, kapkodni kezdett, a kormánytagok próbálják egymásra hárítani a felelősséget.

Kapcsolódó
Matolcsy: A járványt nem lehetett megfékezni, mégis lehetett volna jobb teljesítményt nyújtani
A jegybankelnök szerint a kormány tudott volna javítani a gazdaság teljesítményén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik