Belföld koronavírus

Szlávik: A teszt álbiztonságot teremt, a lehető legkisebb körben kell karácsonyozni

Mohos Márton/24.hu
Mohos Márton/24.hu

A TV2 Mokka című műsorának vendége volt dr. Szlávik János a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, akit arról kérdeztek, hogy az ünnepi időszakra várható-e lazítás a járványügyi intézkedésekben.

A főorvos lemondta, a járvány jelenlegi állásához kell tartanunk magunkat, azaz „lehetőleg a legkisebb társaságban karácsonyozzunk, ez pedig a családunk.” A szakember szerint felesleges létszámkeretekről beszélni, azok töltsék együtt az ünnepet, akik együtt élnek, idén el kell engedni a vidéki rokonság látogatását.

Nagyon nagy veszélyt jelenthet akár a gyermekünk, aki tünetmentesen vészeli át a betegséget, akár magunk, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a betegség 80 százalékban tünetmentes vagy enyhe tünetekkel jár

– fogalmazott Szlávik János, aki kérdésre kiemelte: minél kevesebben ünneplünk együtt, annál jobb. A kisgyerekekkel pedig nagyon kell vigyázni.

Szlávik János is hallott arról, hogy sokan előzetes teszteléssel szeretnék bebiztosítani magukat. Szerinte ezzel csökkenthető a veszély, de az nem szüntethető meg teljesen. „Nem mondhatom azt, hogy nem csökkenti a veszélyt, hiszen csökkenti. Ezek a tesztek, a gyorstesztek öt-hat-hét napig pozitívak.”

Ezt az ablakot ki tudom emelni a fertőzésveszélyből, és marad nekem egy-két nap. Az az egy-két nap, amíg a teszt előtt vagyok és mondjuk holnapra leszek pozitív. És akkor holnap sajnos már fertőzhetek

– tette hozzá.

A szakember hangsúlyozta, a teszt álbiztonságot teremt: „De jó, pénteken negatív vagyok, szombattól vasárnapig, vagy keddig nyugodtan látogathatok mindenkit.” Kiemelte, hogy ez nem ilyen egyszerű, hiszen ez azt jelenti, hogy senkivel sem találkozhatunk ebben az időszakban.

Szlávik János szerint a jelenlegi számok nem indokolják, hogy valamilyen „őrült” szigorúságot vezessenek be a következő időszakban. Németországban már más a helyzet, ahol most „bezárkóznak”, hiszen az ő számaik nagyon rosszak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik