Belföld

A TV2 zsidózással vádolja Baranyi Krisztinát, a polgármester szerint ő csak kérdőre vonta a képviselőket

Marjai János/24.hu
Marjai János/24.hu

Baranyi Krisztina önmagából kikelve zsidózott – ez a hír járta be hétfőn a kormánypárti sajtót, miután a TV2 közzétett egy rövid hangfelvételt, amelyben Ferencváros ellenzéki polgármestere azt mondja:

Nem adjuk el a telket, nem lesz belőle semennyi bevételünk, viszont a rohadt szemét zsidó befektető, az nem építhet 1200 négyzetméterrel többet. Ugye?

A Tények sok konkrétummal ezen kívül egyelőre nem szolgált, csak hogy a viszályt egy üres telek robbantotta ki, ami az önkormányzat tulajdona.

Baranyi Krisztina a 24.hu-nak telefonon azt mondta, egy olyan telekről folyt a vita egy testületi ülésen, amit egy jogszabály miatt csak a telekszomszéd vásárolhat meg. A férfi tisztességes árat is kínált a területért, a minimálárnál még többet is ajánlott, de több ferencvárosi képviselőnek is kétségei támadtak az eladással kapcsoltban.

Nem volt semmi indok arra, hogy ezt a területet ne adjuk el annak az egyetlen vevőnek, aki megveheti. Amikor pedig már minden érvem elfogyott, akkor indulatosan valóban ezt mondtam. Arra utaltam provokatívan, hogy talán nem az a baj, hogy egy amerikai zsidó szeretné megvásárolni a területet?

Hozzátette, hogy a kormánypárti médiától eddig senki nem kereste meg a hangfelvételen elhangzottakkal kapcsolatban.

Baranyi a Facebookon is reagált a cikkekre. Mint írja:

Antiszemitizmussal és ingatlanok önkényes eladásával vádol a kormány propagandamédiája. Természetesen hazudnak. Talán a ma nyilvánosságra hozott hangfelvétel alapján önmagában is egyértelmű, de ha nem, akkor a Fidesznek nyilvánosságra kellene hoznia a teljes beszélgetés felvételét: nem zsidózom le a történetben szereplő vállalkozót, hanem éppen, hogy én vontam kérdőre vitapartnereimet esetleges antiszemitizmusuk miatt.

Hozzáteszi, „a kormánypropaganda hazudik abban a kérdésben is, hogy a képviselők döntésével szembe menve döntöttem a telek eladásáról. Arról, hogy a telket eladjuk, a képviselő-testület már az év elején döntött. A pályázatot az illetékes önkormányzati bizottság írta ki, a minimális eladási árat is a bizottság határozta meg”. Baranyi „a hazugságokat terjesztő sajtótermékekkel szemben” jogi eljárást indít.

Frissítünk!

A momentumos Jancsó Andrea később a közösségi oldalán közölte, hogy a pártja és a Jobbik helyi képviselőit tömörítő Új Pólus frakció határozottan visszautasítja Baranyi Krisztina polgármester kijelentéseit  – írja a Magyar Hang. Arra hivatkozott, hogy ők semmilyen antiszemita kijelentést nem tettek az ominózus egyeztetésen, de azt elismerte, hogy jelen piaci körülmények között kevésnek tartják a befektető által ajánlott árat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik