Belföld koronavírus

Megvan, hol kaphatják meg a vakcinát az egészségügyi dolgozók

Összesen 25 kórházat jelöltek ki, közölték a kormányzati tájékoztató honlapon.

A koronavírus-elleni védőoltásokra való felkészülés első állomásaként már kijelölték azt a 25 kórházat, ahol majd megtörténhet az egészségügyi dolgozók védőoltása – közölte szerdán a koronavírus sajtóközpont. Minden megyében lesz erre a célra kijelölt oltópont, és egy kórház 4-6 oltópontot is kialakít majd.

A kijelölt oltópontok:

  • Budapest: Honvédkórház, Dél-Pesti Centrumkórház, Szent János Kórház, Szent Imre Kórház, Korányi Pulmonológiai Intézet, Semmelweis Egyetem
  • Pest megye: Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa
  • vidék: megyei központi kórházak

Emlékeztettek, hogy az Oltási terv szerint az egészségügyi dolgozókkal kezdődik majd a védőoltás, de az számukra is teljesen önkéntes lesz. Az oltópontok kijelölésére azért van szükség, hogy az egészségügyi intézmények időben fel tudjanak készülni arra, hogy ha megérkezik Magyarországra a megfelelő és engedélyezett vakcina.

A kijelölt kórházakban a vakcina tárolására a hűtési feltételek adottak. A kijelölt kórházaknak az oltásra külön helyiségeket kell kijelölni, és kötelesek biztosítani az online és telefonos bejelentkezési lehetőséget az oltásra jelentkező egészségügyi dolgozók részére, az elvégzett oltásokról pedig nyilvántartást kell vezetniük és az átoltott személyt oltási igazolással kell ellátniuk.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.