Belföld

5 milliárd forint többletkapacitást kap 47 egészségügyi szolgáltató

A minisztérium szerint ennek köszönhetően rövidülni fognak a várólisták.

Közel 5 milliárd forintnyi többletkapacitást kap 47 egészségügyi szolgáltató – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-t. A kedvezményezettek között megtalálhatóak fekvőbeteg, járóbeteg, szakorvosi, fogászati, és krónikus ellátást végző intézmények is.

A tárca szerint a többletkapacitásnak köszönhetően rövidülnek a várólisták, korszerűbb és gyorsabb ellátásra lesz lehetőség, vagyis az intézmények több beteget, több órában, és megnövelt ágyszámon tudnak majd fogadni.

Mint írják, a Többletkapacitás-befogadási Bizottság (TBB) az elbírálás során elsősorban azon kérelmeket fogadta be, amelyek erősítik a járóbeteg-szakellátást, továbbá javítják a diagnosztikai vizsgálatok elérhetőségét. A közlés szerint a költségvetésben meghatározott keret legfeljebb évi 5 milliárd forint, amit a bizottság a betegellátáshoz leginkább szükséges területek finanszírozására javasolt.

A CT, MR, PET/CT többlet óraszámainak biztosítására a bizottság az összértéknek több mint egyharmadára tett javaslatot, elősegítve ezzel, hogy minden beteg az eddigieknél is rövidebb idő alatt férhessen hozzá a diagnosztikus vizsgálatokhoz. Ugyanakkor a gyermekek kezelésére közel 50 millió forinttal többet lehet majd fordítani például a fogászati szakellátásban. Mindezek mellett az egyéb, speciális szempontból fontos egyszer használatos eszközök beszerzése, illetve a pszichiátriai, addiktológiai rehabilitáció is kiemelt támogatást kapott.

A szolgáltatók 2020. december 1-től a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnél kérhetik a finanszírozási szerződésük módosítását és így leköthetik a többletkapacitásaikat is – tartalmazza a közlemény.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.