Belföld koronavírus

A Párbeszéd négynapos munkahetet akar a veszélyhelyzet idejére

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Harminckét órás lenne a munkahét, a bérek nem csökkenhetnének.

Kocsis-Cake Olivio és Tordai Bence olyan határozati javaslatot nyújtott be, amely négynapos munkahetet vezetne be addig, amíg a  veszélyhelyzet tart. A Párbeszéd politikusai szerint ez csökkentené a koronavírus-járvány hátrányos következményeit, új egyensúlyt teremtene a munkaidő és a pihenőidő között.

A javaslat szerint a törvény módosítása után a teljes napi munkaidő 8 óra maradna hétfőtől csütörtökig. Az általános munkarendtől eltérően a munkáltató a munkaidőt öt napra is beoszthatná, ekkor a napi munkaidő hétfőtől csütörtökig 7 óra, pénteken 4 óra lenne. A munkavállalót hetenként legalább hetvenkét órás, megszakítás nélküli pihenőidő illetné meg.

A munkabérek nem csökkenhetnének, ezért azt javasolják, hogy a négynapos munkahét bevezetésekor az egy órára számított alapbért 1,25 szorzóval korrigálják, hogy ne kelljen a munkaszerződést  módosítani.

A munkáltatónak tilos lenne olyan módszert alkalmaznia, amely miatt csökkenne a munkabér, minden munkaszerződés-módosítás, amely ezt eredményezné, semmis lenne. A munkáltatók 15 napos felkészülési időt kapnának az új munkaidő-beosztás bevezetésére, állami támogatást kérhetnének a négynapos munkahét bevezetésével kapcsolatos költségeikhez. A kormánynak a részletszabályokat – különös tekintettel a minimálbérre, a garantált bérminimumra és a munkáltatók támogatására – rendeletben kellene meghatároznia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik