Belföld

Vörösiszap-per: fenntartotta a Kúria a cégvezetők börtönbüntetését

Fenntartotta a Győri Ítélőtábla tavaly kiszabott jogerős ítéletének hatályát a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőügyben a Kúria pénteken nyilvánosan kihirdetett döntésével – írja az MTI.

A tíz évvel ezelőtti, tíz halálos áldozattal járó vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőeljárásban eredetileg 15 ember ellen emeltek vádat, letöltendő szabadságvesztéssel jogerősen a három vezetőt sújtották, ők kérték az ügyben a felülvizsgálatot.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. volt vezérigazgatója, a cég volt műszaki vezérigazgató-helyettese valamint az egykori hidrátgyártási üzemvezetője jelenleg is töltik szabadságvesztésüket, a Kúria nyilvános ülésébe távmeghallgatással kapcsolódtak be a kecskeméti és a szombathelyi büntetés-végrehajtási intézetből.

A Kúria szerint nem történt kiküszöbölendő eljárási hiba az ügyben, az eljáró bírák a hatályos szabályok szerint jártak el.

Kiemelt kép: Munkagépek dolgoznak az ajkai kilences számú vörösiszap-tározó megerősített gátja mellett, Kolontáron 2015. szeptember 30-án. Október 4-én lesz a vörösiszap-katasztrófa ötödik évfordulója. MTI Fotó: Kovács Tamás

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.