Belföld

A kormány néhány kérdésben engedett az orvosi kamarának, de csak a veszélyhelyzet után kötne új munkaszerződést

Levélben tájékoztatta a Magyar Orvosi Kamarát és a parlamenti frakciók vezetőit a velük lefolytatott múlt keddi egyeztetés eredményeiről Pintér Sándor belügyminiszter, írja a 444. Pintért a héten nevezték ki az állami egészségügyi intézményrendszer élére a veszélyhelyzet végéig.

Pintér leírja, hogy a MOK több javaslatát is elfogadta. A kormány hajlandó az orvosok és egészségügyi szakdolgozók kötelező kirendelhetőségének (átvezényelhetőségének) idejét „békeidőben” a törvényben szereplő 1+1 évről a munka törvénykönyvében meghatározott évi 44 napra csökkenteni (veszélyhelyzetre más, korábban keletkezett jogszabályok vonatkoznak), és lehetővé tenni, hogy azokban a 16 éven aluli gyereket nevelő családokban, ahol mindkét szülő egészségügyi szolgálatot teljesít, csak egyikük legyen kirendelhető.

A másodállások ügyében viszont nem született kompromisszum. Pintér szerint a kormány nem értett egyet a kamara „összeférhetetlenségi szabályok jelentős enyhítésére vagy azok bevezetési határidejének érzékelhető elcsúsztatására vonatkozó” javaslataival.

Ennek oka az, hogy a javaslatok ellentétben állnak az egészségügy működésének korrekcióját indukáló egyik alapelvvel, azaz a köz- és magánegészségügy részbeni szétválasztásával kapcsolatos szakpolitikai álláspontjával.

Ezek alapján a kormány mégsem hajlantó 2023-ig halasztani a másodállások vállalásának korlátozását, hanem rögtön a jogviszony létrejöttétől érvényesítené ezt a szabályt. Az új feltételrendszer viszont csak február 8. után fog életbe lépni, mert előreláthatólag akkor ér majd véget a veszélyhelyzet.

Az új orvosi bértábla már január elsején életbe lép.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.